1 PERCE ÉRKEZETT!!!! Tóth Gabi rendkívüli bejelentése! Az egész ország értetlenül áll a dolog előtt:

Spread the love

Az énekesnő a Tények Plusznak adott egy interjút, amiben beszélt az őt ért támadásokról – írja a 24.hu. Tóth Gabi pár napja jelentette be egy Instagram-posztban, hogy visszavonul a közösségi médiából, mert számára „az igazi értékek, nem a virtuális térben, hanem a hétköznapi valóságban vannak”. Az énekesnő elmondta, hogy szerinte ugyanazok a motívumok jelennek meg az interjúiban, hogy őt bántják a hite miatt. „Én nem rejtettem véka alá a hitemet. Ez nem egy annyira titkos dolog volt, hogy én a nagy vadóc lány hirtelen előálltam, mint a nagy szent Szűz Mária, tehát nagyjából erre butítottak le, ilyen házmester hergelést csináltak a karakteremből, miközben én évek óta beszéltem a hitemről” – fogalmazott Tóth Gabi. Majd az énekesnő könnyeivel küszködve vallotta be, hogy 85 halálos fenyegetést kapott, ezeket rendszerint reggel 7 és este 11 között szokta kapni. Korábban Fluor kétszer is nagyon beleszállt az énekesnőbe, amire ugyancsak kitért az interjú. „Az, aki köpönyegforgatónak tart, az iskolai végzettségemmel aláz, gúnyol a közösségi oldalain, számomra hiteltelen ember.

Főleg, hogy azt hirdeti, fogadjuk el egymást” – mondta ezzel kapcsolatban. Az énekesnő azt is elárulta, hogy a rajongói adnak erőt számára, főleg amikor „a fogyatékkal élő gyermekeiket elhozzák a koncertjeimre, mert azt érzik, azt mondják, Gabi, te majd átmosod ezt a kis lelket, majd talán erőre kap”. „Mondhatnám úgy is, hogy nincs itt semmi látnivaló, pont olyan vagyok, mint minden más ember. Voltam egy kiskamasz, voltam egy kamasz, egy lázadó, rocker. Megéltem mindent, aztán elfáradtam, lenyugodtam, családanya lettem… és egyre fontosabbá váltak számomra azok az értékek, amiket otthonról hoztam. És akinek családja és gyermekei vannak, pláne nem kell ezt magyarázni, mert pontosan fogják érteni, miért mondom ezt” – vallotta be milyen is szerinte Tóth Gabi.

About admin

Check Also

Gyógyíthatatlan beteg Hernádi Judit.. ” semminek semmi értelme már…”

Spread the love A Jászai Mari-díjas színésznő, Hernádi Judit évről évre egy megpróbáltatással teli hónap …