1 PERCE jött a DRÁMAI hír! SÚLYOS tragédia érte Palik Lászlót! Szörnyű, ami történt! A tévés a gyerekeinek zokogva mondta el a tragikus hírt

Spread the love

“Vasárnap még jót beszéltünk, nevetgéltünk – aztán hétfőn reggel jött a telefon…” Nagyon szomorú hírt kapott a napokban Palik László, akinek eddig sem volt jó éve, hiszen tavaly nyár elején ért véget a házasága Marsi Anikóval – 16 év után. A népszerű televíziósnak a napokban elhunyt az édesapja is. Ráadásul erről munka közben, telefonon értesült. És bár a hír letaglózta, mégsem hagyta félbe a munkáját. Elmondása szerint pont azért, amit az édesapja tanított neki régen… Az Exatlont végleg elhagyó műsorvezető új, netes műsorában, a Palikék Világa by Manna2 nevő YouTube csatornáján megrázó őszinteséggel öntötte ki a lelkét a nézőknek.

– Hétfőn reggel 8 óra 10 perckor az édesapám meghalt – mondta elcsukló hangon a tévés. – Le voltam ütve a héten, valójában semmi nem jutott eszembe, és szerintem a társaimat is lefagyasztottam ezzel. Viszont azt sem tehettem meg annak alapján, amit elmondtak nekünk, amikor belekezdtünk ebbe a folyamatba, hogy ezzel elbújok… A műsorvezetőt nem érte váratlanul az édesapja halála, ugyanis kórházban volt, ahol megmondták előre a fiának, hogy ne számítson csodára. – Szombaton nagyon rossz állapotban volt. Megőrjített a tanácstalanság, már nem tudtunk rendesen kommunikálni, a legrosszabbra készültem. Vasárnap volt a 87. születésnapja. És vasárnap, mintha a szombat nem létezett volna, mintha az előző napok nem történtek volna meg, gyenge volt, de zseniálisan jót beszélgettünk, nevetgéltünk, egyszerűen jó hangulat volt a kórteremben. Örömmel jöttem ki a kórházból. És erre jött a másnap reggeli telefon, mert ugye az volt bennem, hogy mire végzünk a reggeli munkánkkal, megyek megint hozzá.

Már nem volt hova menni… Palikot csak az vigasztalja, hogy az édesapja életének utolsó napja, amely egyúttal a születésnapja is volt, jó hangulatban telt el. Emiatt szerencsésnek is érzi magát. Amitől viszont nagyon félt, az a gyerekeivel való beszélgetés volt. Palik László ugyanis a gyerekeinek mondta el legelőször a tragikus hírt. Édesanyja is így ment elPalik Lászlónak azért különösen tragikus ez a hír, mert 13 évvel ezelőtt már elveszítette az édesanyját is – szintén egy hosszan tartó, súlyos betegségben, miután akkoriban is napokig éjjel-nappal ott ült az ágya mellett. Másrészről viszont éppen ezért hálás is a sorsnak, hogy az édesapja ilyen sokáig, 87 éves koráig velük lehetett. Forrás

About admin

Check Also

Könnyes szemmel ,zokogva beszélt arról Varga Judit, hogyan kínozta, verte, késsel fenyegette a volt férje

Spread the love Zokogva beszélt arról Varga Judit, hogyan kínozta, verte, késsel fenyegette a volt …