Monthly Archives: February 2023

Még örülhetett fia érettségijének, aztán örökre lehunyta szemét a legszebb magyar színésznő!

Az Abigélben olyan fantasztikusat alakított, hogy sokan azt hitték direkt rá írták a szerepet. Szabó Magda Abigél című regényéből Zsurzs Éva rendezett tévéfilm sorozatot. A főszerep pedig Szerencsi Évára talált. A színésznő 26 évesen játszhatta el a középiskolás Ginát. Minden rezdülését elhittük Évának. Belebújt Vitay Georgina szerepébe és az életre …

Read More »

BETEGSÉGE ÓTA ELŐSZÖR ÉNEKELT SZÍNPADON KULKA JÁNOS: AZ EGYIK LEGSZEBB MAGYAR SLÁGERT ADTA ELŐ GRYLLUS DORKÁVAL

2016 áprilisában Kulka János súlyos sztrókon esett át, állapota miatt életmentő operációra is szükség volt. Az agyvérzés következtében teljesen elfelejtett angolul és franciául, és a beszéd magyar nyelven is nagy nehézségekbe ütközött számára. Emiatt a Kossuth-díjas színművész 2018-ban bejelentette, hogy visszavonul a színészettől. Súlyos afáziájában szenvedett, beszédének mind teljesebb visszanyerésében így …

Read More »

Édesapám szabadidejében rajzol.. Soha nem kapott elismerő szavakat, ezért most Tőletek kérdezem: megérdemli a dícséretet?nagyítva nézzétek

Édesapám 62 éves, de amióta az eszét tudja rajzol.. tehetsége van hozzá, de soha nem kamatoztatta. Ácsként dolgozott, a jó szemmértéke sokat számított a szakmájában. Nagyon jó szakember volt, de elment nyugdíjba már.. A minap a szomszéd kislány megkérdezte, hogy a Béla bácsi le tudná-e őt rajzolni, mert hallotta, hogy …

Read More »

MEGHALT! Fellépés közben kapta a drámai üzenetet Gálvölgyi János !

Gálvölgyi János színművészt mélyen megrázta kollegája, Dunai Tamás halála, már csak azért is, mert egyidősek voltak. A színész szerint azonban nincs túl sok ideje a szomorkodásra, mert ,,a show megy tovább” – írja Gálvölgyi elmondása szerint az eset őt is gondolkodásra kényszerítette, mégpedig hogy mi fog történni vele akkor, ha …

Read More »

Ramóna és Niki a halálos áldozata annak az osztrák balesetnek, ami tegnap történt.. Dolgozni mentek, szörnyethaltak.

Munkába indult a három magyar, amikor buszba csapódtak az osztrák halálúton – Egyikőjük sem élte túl a balesetet Rami és Niki azonnal meghaltak Salzburgnál, Danival még elértek a kórházba, de nem tudtak rajta segíteni. Irányírhatatlanná vált az autó A kis fekete Volkswagen irányíthatatlanul sodródott a keskeny úton. A sofőr hiába …

Read More »

Férjem lassan már 3 éve harcol a rákkal. Nem kevesebb, mint 43 kemoterápiás kezelésen van túl és már minden orvos lemondott róla! Azt akarta, hogy EZ ne kerüljön nyilvánosságra, de én mégis szeretném, ha elolvasnátok üzenetét!

Férjem lassan már 3 éve harcol a rákkal. Nem kevesebb, mint 43 kemoterápiás kezelésen van túl és már minden orvos lemondott róla! Azt akarta, hogy EZ ne kerüljön nyilvánosságra, de én mégis szeretném, ha elolvasnátok üzenetét! Súlyos beteg páromnak 6 hónapot jósoltak az orvosok, amit egyszerűen nem akarok tudomásul venni! …

Read More »

Borzalmas tragédia rázta meg Magyarországot vasárnap estére! Hatalmas művészünk halt meg a ma délutáni horrorbalesetben!

Hárman vesztették életüket vasárnap hajnalban abban a balesetben, amely a 6-os számú főúton történt Szentlőrincnél – adta hírül a Police.hu. A tájékoztatás szerint eddig tisztázatlan okból és körülmények között nem sokkal éjfél után a 6-os számú főúton Szentlőrincnél egy személykocsi áttért a szemközti sávba, és összeütközött egy szemből érkező autóval, …

Read More »

81 éves nagymama üzenete nektek:Tiszteljétek meg annyival,hogy elolvassátok gyönyörű üzenetét!

Mindig dolgos szerény asszony volt,ara kérlek Titeket olvassátok el mit üzen az utókornak 81 évesen! “Drága Gyermekeim! Nem tudom mennyi van még hátra,de úgy gondolom hálával tartozom a Teremtőnek,hogy 81 gyönyörű évet már biztosan magaménak tudhatok. Elgondolkodtam a napokban,amikor látom a sok szomorú arcot az utcán. Nekem sem volt könnyű életem,de a mai …

Read More »

Miután eltávolították mindkét mellét és kemot kapott derült ki, hogy nem is volt rákos a 25 éves anyuka

A 25 éves anya kemoterápiás kezelést kapott, levették mindkét mellét majd kiderült, hogy sosem volt mellrákja! A fiatal anya hónapokon keresztül igen erős mellrák elleni kezelést kapott, majd amikor mindkét mellét eltávolították, kiderült, sosem volt mellrákja. Hónapokig szörnyű kínokat élt át a kétgyerekes anya, közben pedig az orvosok félrediagnosztizálták. ] …

Read More »

Szülők utoljára átölelik kislányukat aki közben a karjukban meghalt – ezek a képek az egész világot meghatják

Zoey Catherine Daggett, egy ötéves kislány aki tele volt élettel, szerdán meghalt agydaganat követkzetében. Most a szülők életének utolsó napjain készült képeket teszik közzé és ezek a felvételek nagy vihart kavartak az interneten. Zoeyt három éves korába diagnosztizálátk agytumorral, azelőtt olyan volt mint egy energiagolyó – mindig energikus és vidám …

Read More »