„Szinte monogám kapcsolatban élünk” – Vége a kalandoknak a Járai házaspárnál? Ez okozta a változást – videó

Spread the love

Járai Máté és Kíra hazánk talán egyetlen ismert párja, akik nyíltan vállalják, hogy nyitott házasságban élnek. Ám most bevallották, hogy az utóbbi két évben nemigen voltak mással, monogámiában élnek.

A sztárpár immáron 25 éve él együtt, 13 éve pedig nyitott kapcsolatban, vagyisszabadon élhetik meg házastársukon kívül mással is a vágyaikat, ha lehetőség adódik minderre. Ők így érzik teljesnek a kapcsolatukat, noha az elmúlt időszakban mégsem gyakorolták ezt.

Most kifejezetten egy olyan időszaka van az életünknek, amikor semelyikünknek nincs erre igénye, és nem is erőltetjük. Egy ideje szinte monogám kapcsolatban élünk. Furcsállom is… Egy ideig ez nagyon felszabadító volt, de most már csodálkozom, hogy ez ennyi ideje tart

– vallotta be a Breakout Room című YouTube-műsorban Kíra.

Szinte már ijesztő. Két éve senki sehol nem volt. Borzalmas lenne, ha ebbe beleragadnánk – nevetett fel Máté.

About admin

Check Also

Ő az a gyönyörű lány, akit Dani átvitt a másvilágra magával a tegnap előtti brutális balesetben…Dani 200 km/h-val versenyzett a 70 milliós kocsijával amikor…

Spread the love Gyászolnak a testépítők és ketrecharcosok: szombaton Szalántánál végzetes balesetet szenvedett Stétz Dániel. …