Meghalt a nagymama is, aki ütközött Danival a tegnapelőtti balesetben.. az unokája életéért jelenleg is küzdenek az orvosok

Spread the love

Elhunyt a nagymama is a balesetben, amelyben ketrecharcossal ütközött

Három személyautó ütközött Szalánta külterületén, az 58-as úton. A baleset következtében az egyik jármű az út melletti fának csapódott és az oldalán állt meg, két utasa az autóba szorult. A fekete Mercedes vezetője előzni próbálta az előtte haladó járművet, amikor az balra kanyarodott.

Most a Sportal arról ír, hogy

az egyik kocsiban Stétz Dániel, korábbi MMA-harcos és személyi edző ült a párjával – ők ott, a helyszínen életüket vesztették.

A másik kocsi egyik utasa később szintén elhunyt: a baleset során szintén összeroncsolódott Suzukiban egy idős hölgy utazott unokájával. Mindkettőjüket életveszélyes-súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

A nagymama később belehalt sérüléseibe, unokája életéért lapzártakor küzdöttek.

A részletek: az 58-as főút Pécs felé vezető vonalán a 32 éves, korábbi országos bajnok és Eb-bronzérmes küzdősportoló és egy Audi sofőrje előzött egy autót, amikor az balra kanyarodott. Az Audi kisebb koccanással el tudta kerülni a Suzukit, Stétznek ez már nem sikerült. Az ütközést követően a személyi edző Mercedese lesodródott az útról, többször megpördült, mielőtt fának csapódott.

Az autók maradványaiból következtetni lehet rá, milyen elképesztő erők hatottak a baleset során

– írják.

Hozzáteszi: az autóban Stétz mellett utazott a párja, őket a helyszínre érkező tűzoltók szabadították ki az oldalán álló roncsból, a mentősök azonban már nem tudtak segíteni rajtuk, azonnal életüket vesztették.

About admin

Check Also

Ő az a gyönyörű lány, akit Dani átvitt a másvilágra magával a tegnap előtti brutális balesetben…Dani 200 km/h-val versenyzett a 70 milliós kocsijával amikor…

Spread the love Gyászolnak a testépítők és ketrecharcosok: szombaton Szalántánál végzetes balesetet szenvedett Stétz Dániel. …