Ő az a gyönyörű lány, akit Dani átvitt a másvilágra magával a tegnap előtti brutális balesetben…Dani 200 km/h-val versenyzett a 70 milliós kocsijával amikor…

Spread the love

Gyászolnak a testépítők és ketrecharcosok: szombaton Szalántánál végzetes balesetet szenvedett Stétz Dániel. A szerencsétlenségben egy mellette ülő nőutasa is életét vesztette, míg a balesetben szintén érintett, másik kocsiban ülő két személyt súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba.

Előzni próbált

Az 58-as főút Szalántáról Pécs felé vezető részén történt balesetben három személyautó karambolozott. A Baranya Vármegyei Katasztrófavédelem szombat esti beszámolója szerint a 30-as éveiben járó korábbi harcművész előzni próbálta az előtte haladó járművet, amikor az balra kanyarodott.

 

Fának csapódott

Az így elkerülhetetlen ütközést követően Stétz autója nagy sebességgel lesodródott az útról és többször megpördült, majd pedig egy fának csapódott. A felismerhetetlenségig összetört roncsból a helyszínre érkező tűzoltók szabadították ki az utasokat, azonban a mentősök nem tudtak segíteni rajtuk.

Árulta luxusautóját

Stétz Dániel egy hónapja hirdette meg azt a luxusautót, amellyel most szenvedett balesetet. A fekete Mercedes AMG GT63s 4matic+, 639 lóerős autó, a testépítő 45 millió forintért árulta.

Búcsúznak az ismerősök

„Bajnok, amikor találkoztunk, mindig azt mondtam neked, hogy ha újraszületnék, Stétz Dani szeretnék lenni. Nincsenek szavak csak a döbbenetes tragédia, amit nem akar elhinni senki..” – írta Stétz egyik ismerőse a Facebookon. Ez is érdekelhet: „Arra már nem gondoltak, hogy mások életét is veszélyeztetik” – egy Audival versenyzett a luxus mercis, emiatt ütközött, szerelmével együtt azonnal szörnyethaltak

About admin

Check Also

Meghalt a nagymama is, aki ütközött Danival a tegnapelőtti balesetben.. az unokája életéért jelenleg is küzdenek az orvosok

Spread the love Elhunyt a nagymama is a balesetben, amelyben ketrecharcossal ütközött Három személyautó ütközött …