Thu. Sep 29th, 2022
Spread the love

A rendőrség közlése szerint május 14-e óta 243 ügyben indult eljárás olyan sofőr ellen, aki a bírósági eltiltás ellenére ült volán mögé – ez már bűntettnek minősül, akár három év börtön is járhat érte. További több mint 600 ügyben szintén a tiltás megszegése miatt indult eljárás, de ezeket az autósokat nem a bíróság tiltotta el, így ők “csak” vétség miatt felelnek.

A jelenlegi szabályok szerint akitől fél évnél hosszabb időre veszik el a jogosítványát, annak a tiltás lejártával utóképzére kell mennie, hogy újból vezethessen. Pető Attila közlekedési szakértő szerint sokan úgy akarják kijátszani a szabályt, hogy inkább beiratkoznak egy “sima” vezetői tanfolyamra – ők legkésőbb a kormányablaknál lebuknak.

Május 14-én lépett életbe a Büntetőtörvénykönyv azon módosítása (a 239./B paragrafus), amely szigorította az eltiltás hatálya alatti járművezetés szankcióját. Eszerint ha valaki aki a járművezetéstől eltiltás hatálya alatt vezet, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Sőt, ha valakitől a bíróság vette el a jogsiját, az sokkal rosszabbul jár május óta, ha netán mégis volán mögé merészkedne:

ugyanis ha valaki a bírói tiltás ellenére használja az autóját, az az új szabályok szerint már bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

By admin