Tue. Aug 16th, 2022
Spread the love

A megtört özvegy legnagyobb támasza most Hódi Pamela.

Berki Mazsi és Hódi Pamela korábban nem ápoltak túl jó kapcsolatot, gyakran kerültek összetűzésbe. Most viszont a médiaszemélyiség tragikusan korai halála miatt úgy tűnik, elásták a csatabárdot – írja a Bors.

Vége a feszültségnek
Mazsi és Pamela már attól a pillanattól kezdve feszültek egymásnak, hogy Berki Krisztián felvállalta az új kapcsolatát. A tragédia reggelén a fájdalom, a gyász, a veszteség mindent felülírt. Az együttérzés és a gyász vette át a nézeteltérés helyét. Hódi Pamela és Berki Mazsi lánya is apa nélkül maradt. A kis Natasa Zselyke, Pamela és Krisztián lánya pedig örökre összeköti majd őket. Azon a szörnyű péntek reggelen egyszerre érkezett a két nő a helyszínre.

Egyeztettek a temetésről
Egymást vigasztalva próbálják feldolgozni a gyászt – tudta meg a Lap. Még a Tények videójából is látszik, hogy eluralkodott rajtuk a gyász.

A Borsnak egy ismerős beszámolt a temetésről is. Már egyeztetnek Mazsiék, közösen próbálnak végső búcsút venni Krisztiántól.

„Pamelának szakításuk után nagyon megromlott a viszonya Krisztiánnal, éveken keresztül a médiában, a nyilvánosság előtt zajlott a harcuk. Neki most elsősorban a kislánya miatt kell erősnek maradnia, de közben igyekszik támogatni a megtört Mazsit is” – kezdte az ismerős.

„Mindkettőjük számára ez nagy veszteség, egymást próbálják lelkileg is segíteni. Kapcsolatban vannak, és miközben visszavonultan gyászolnak, a gyakorlati kérdésekben is igyekeznek együttműködni, például arról is egyeztetnek, hogy milyen módon adják meg a végtisztességet Krisztiánnak. Ilyenkor nem könnyű dönteni a temetés körüli kérdésekről. Az talán segít a jelenlegi helyzetben, hogy egy ideje kapcsolatuk rendeződni látszódott, és igaz, hogy nem voltak barátnők, de sikerült elásniuk a csatabárdot” – tette még hozzá

By admin