Fájt neki a keze, majd lefeküdt aludni. Reggel már nem ébredt fel

Abigail Harris nagyon rosszul érezte magát, de nem akarta megijeszteni a párját, ezért inkább nem szólt neki. A lányt előzetesen íngyulladással diagnosztizálták, és azt javasolták neki, hogy pihenjen sokat, ezért lefeküdt aludni. Másnap reggel azonban már nem tért magához, bárhogyan…

Órákon belül hatalmas erejű vihar csap le az országra! 100 km/órás széllel, JÉGGEL, akár 40 mm esővel!!! Erős villámtevékenység JÖN!! Ezekre a megyékre már kiadták a riasztást :

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2020.10.05. hétfő éjfélig SZÉL (ZIVATAROKON KÍVÜL): Hétfőn a déli óráktól a nyugati, északnyugati országrészben előfordulhatnak 60 km/h feletti széllökések. ZIVATAROK: Hétfőn napközben délnyugat felől helyenként kialakulhatnak zivatarok, melyek fokozatosan haladnak északkelet felé. A zivatarokat 70-80 km/h-t…

Ma Bogdán László sírjánál jártunk.. ez a látvány fogadott

Bogdán László, Cserdi 46 éves roma polgármestere 2020 júliusában tragikus körülmények között hunyt el. Öngyilkos lett.Az országosan ismert cigány származású faluvezető halálhíre nem csupán a négyszáz lelkes baranyai település lakóit – ahol a lakosság több mint kétharmada roma -, hanem…

Saját 19 éves fiába szeretett bele, most egy párt alkot a 36 éves nő, és gyermeke.. EZT merészelte mondani a nő, mikor rákérdeztek arra..

A 36 éves anya a saját 19 éves fiába szeretett bele, döbbenetes, ami kettőjükkel történt – augusztus 30, 2020 A kilencgyerekes Monica Mares 16 éves volt, amikor megszülte Caleb nevű fiát. A gyermeket röviddel a szülés után örökbe adta. A…

Eltemette a saját lányát egy édesanya.. most minden szülőnek szeretne mondani valamit

Ahelyett, hogy megemlékeztem volna a csodás, boldog együtt töltött éveinkről, ehelyett ti jutottatok az eszembe. Ti, akik édesanyák, édesapák vagytok. Ma kimentem a temetőbe. Nem írom, hogy Dominikához, mert nem hozzá mentem, csak a sírjához. Vittem csodaszép virágot és pompázatos…

Ezért halt meg Bogdán László, Cserdi polgármestere

Halála előtt titokzatos hívást kapott Bogdán László, Cserdi polgármestere A cigány közéletben szereplő és hangadónak számító forrásaink szerint Bogdán László az öngyilkosságát megelőző órákban titokzatos telefonhívást kapott. Informátoraink megerősítették, hogy délután fél háromkor félrevonulva telefonon beszélt valakivel, majd szó nélkül távozott…

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy István az orvosok hibájából elhunyt..

Kedves Rokonok, Barátok és Ismerősök!Sajnos mély fájdalommal kell megírnom ezt a bejegyzést, mert Szeretett Párom és Férjem   a Mennyországba költözött, ezzel hátra hagyva gyermekeit, engem, családját, barátait és ismerőseit.Rengeteg álmunk, tervünk volt még amit már nem tudunk megvalósítani, mert…

Kenyérsütővel akart fűteni a mélyszegénységben élő család. Meghalt egy 5 éves kisgyermek

Szörnyű tűzben halt meg egy ötéves gyermek Miskolcon, az ügyet jövő héten tárgyalják. Szörnyű tragédia ügyét tárgyalja jövő héten másodfokon a Debreceni Ítélőtábla. Egy miskolci családi házban tűz ütött ki még 2019 februárjában, amit egy elektromos kenyérsütő okozott.A tűzben egy…

Most érkezett! A gyerekek koronavírus fertőzéséről van szó….”MUTÁLÓDIK” A vírus!Egyre több az atípusos tünet! EZEKRE a JELEKRE KELL NAGYON ODAFIGYELNI !Itt vannak a fotók

Sok mindent tudunk ma már a koronavírusról, tudjuk, hogy a gyerekek szinte tünetmentesen vészelik át a fertőzést, az idősek tünetei atípusosak, láz helyett, zavartság, elesettség, fájdalmak jelentkeznek – kezdte beszámolóját Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa. Tudjuk, hogy a…

Hoppá!FRISS! Müller Cecília megszólalt A BEVÁSÁRLÁSI IDŐSÁVRÓL ÉS A KIJÁRÁSI TILALOMRÓL IS BESZÉLT! SAJNOS A KÖVETKEZŐKET JELENTETTE BE:

A koronavírus-járvány elleni védekezés érdekében bevezetett szabályok azért szükségesek, hogy ne kelljen további korlátozásokat bevezetni – mondta szombaton a közmédiának az országos tisztifőorvos, aki az operatív törzs ülése után arra is felhívta a figyelmet, hogy a közösségi terjedés jellemzi a…