Megtalálták az eltűnt Gergőt.. A Mátrában egy fára felakasztva találtak rá..

Spread the love

A 34 éves F. Gergelynek Recsk határában veszett nyoma, ami után viszont nem csak a családja, barátai és ismerősei, de szinte minden környékbeli azonnal megmozdult.

A helyiek minden erejüket bevetették, hogy a nyomára bukkanjanak a Parádfürdői Kórházban dolgozó férfire, napokon keresztül, reggel induló keresőcsapatok kutattak utána nem csak gyalogosan, de motorokkal, kutyás csapatokkal, lovas keresőkkel és drónokkal is.

„Eltűnt a vőlegényem. Utoljára Recsken, a Diabáz úton látták tegnap késő délután. Fehér hímzett felső, bézs vászonnadrág és fekete tornacipő volt rajta. Volt nála egy neonzöld táska is. Nagy erőkkel keressük őt. Aki ismeri, kedveli, szereti Gergőt, kérem, segítsen nekünk. Úgy ismeri a Mátrát, mint a tenyerét. Bárhol lehet…” – írta kétségbeesetten a kereső poszthoz kedvese, Virág.

Kedden is több mint 40 fős keresőcsoport indult útnak, hogy folytassák a környék átkutatását. Nagy Sándor, Recsk polgármestere a kutatók között volt. Egy darabig társaival haladt a kijelölt útvonalon, azonban egy ponton kivált. Ekkor bukkant rá a fára felakasztott holttestre az erdő egyik fás-völgyes részén, dél körül.

„Az utolsó percig reménykedtünk benne, hogy előkerül szegény. Olyan fiatal volt még, és annyira szerette a menyasszonyát! Egyszerűen nem értjük, mi történt vele, és miért fordult maga ellen. Már csak abban reménykedünk, hogy a lelke nyugalomra talál és a családja valahogyan átvészeli az elkövetkező, embert próbáló időszakot” – nyilatkozta Gergő egyik ismerőse.

A rendőrség azonban az elsődleges információk szerint nem találta idegenkezűség nyomát, az eset részleteit közigazgatási eljárás keretében vizsgálják. A helyiek egy emberként gyászolják a mindenki által szeretett férfit.

About admin

Check Also

Könnyes szemmel ,zokogva beszélt arról Varga Judit, hogyan kínozta, verte, késsel fenyegette a volt férje

Spread the love Zokogva beszélt arról Varga Judit, hogyan kínozta, verte, késsel fenyegette a volt …