Most van nagy baj. Tóth Gabi összeomlott, ez már a vég. Mindenkinek üzent..

Spread the love

Tóth Gabinak elege van a rosszakarókból, és abból a bántó komment viharból, ami az elmúlt pár hónapban mindennapossá vált. Próbál nem koncentrálni a közösségi oldalakra, és más módon kommunikálni az őt támogató rajongóival. Blog bejegyzésében ír arról, mennyire megviseli az ellene folytatott komment hadjárat.

Az énekesnő a Család.hu oldalán vezeti Tóth Gabi – Kendőzetlenül című blogját, amelyben őszintén mesél arról, mi történik az életében. Legutóbbi bejegyzésében – Meglátni a jót címmel – azt fejti ki, vajon érdemes-e “lelkiznie” a közönségének vagy sem, hiszen a családja mellett a rajongói tartják benne a lelket.

Már az első bekezdésben kifakadt belőle, hogy elege van, mert a közösségi oldalainak a szüneteltetése sem oldotta meg a kellemetlenségeket: “Azért is némítottam el az oldalaimat, hogy legalább azokat az embereket, akik szeretnek, támogatnak, ne tegyem ki ennek a hihetetlen mértékű gyűlölet cunaminak, aminek én a középpontjába kerültem immár sokadik alkalommal. De most valami eltört bennem. Ezúttal nem tudok úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne” – írja az énekesnő.

A híresség elkeseredett, mivel úgy érzi, bármennyire is a mély igazságot osztja meg magával és az életével kapcsolatban, a közönsége és a bulvársajtó mindent kiforgat. Már előre elképzelte az ironikus címeket, és a lesajnáló cikkeket. Attól is tart, hogy más hírességek fognak a blogbejegyzés alapján lesajnáló vagy kattintás vadász posztokat kitenni.

About admin

Check Also

Könnyes szemmel ,zokogva beszélt arról Varga Judit, hogyan kínozta, verte, késsel fenyegette a volt férje

Spread the love Zokogva beszélt arról Varga Judit, hogyan kínozta, verte, késsel fenyegette a volt …