Budapest
Related Articles
10 éven át minden nap egy széken ülő idős férfi – egy nap két fiú üresen találja a széket
Péter (10 éves) és Ádám (8 éves) minden nap édesanyjukkal, Alízzal sétáltak a Balaton partján. A tó szépsége mindig lenyűgözte őket: a hullámok gyengéd moraja, a sirályok hangja, és a levegőben úszó friss illat. De volt valami, ami még jobban felkeltette a figyelmüket – egy idős bácsi, aki minden nap ugyanazon a széken ült, és némán nézte a vizet.
Egyik nap Ádám megkérdezte:
– Anya, miért ül az a bácsi ott mindig egyedül?
Alíz röviden elmosolyodott, de volt valami szomorúság a tekintetében.
– Nem tudom pontosan, drágám. De azt hallottam, hogy magányos. Sokszor próbáltak beszélgetni vele, de nem szívesen enged közel magához másokat. Hagyjuk őt békén, rendben?
Ádám azonban nem hagyta annyiban a dolgot.
– De miért olyan szomorú? Talán szüksége van barátokra.
Péter vállat vont.
– Ha nem akar beszélgetni, akkor hagyjuk. Talán neki így jó.
De mindketten észrevették, hogy valami titok lappang az idős férfi körül. Azon gondolkodtak, vajon mitől lehet ilyen mozdulatlan és csendes.
Első találkozás Vencellel
Egyik délután, miközben frizbivel játszottak a parton, Ádám szándékosan a bácsi irányába dobta a játékot. A frizbi eltalálta a széke lábát. A két fiú odaszaladt, és izgatottan kértek bocsánatot:
– Elnézést, nem akartuk!
Az idős férfi, aki később bemutatkozott mint Vencel, szelíd mosollyal nézett rájuk.
– Nem kell mentegetőzni. Tudom, hogy szándékos volt. – A fiúk megdöbbentek. – Te – mondta Ádámra mutatva – ügyes dobó vagy. És te – fordult Péterhez – remekül kapod el. Tudom, hogy nem véletlen történt.
A fiúk zavarba jöttek, de Vencel szavai barátságosan hangzottak. Az idős férfi végül beleegyezett, hogy beszélgessen velük.
– Miért ülsz itt minden nap, bácsi? – kérdezte Péter kíváncsian.
Vencel egy pillanatra elmerengve nézett a tóra, majd mély levegőt vett.
– A testvéremre várok. Már tíz éve, minden nap.
A fiúk döbbenten néztek egymásra.
– Tíz éve? De miért nem jött el eddig? – kérdezte Ádám.