Nyomd meg az indító gombot és élvezd a valódi zenei remekművet, mely megérinti a szívedet!
„A magányos juhász” című dalról (The Lonely Shepher), nem túlzás azt állítani, hogy talán egyik legszebb remekműve Gheorghe Zamfirnak.
A dalt 1977-ben írta a német származású zeneszerző és karmester, James Last, de a pánsíppal való kíséret olyan magas fokú érzelmi töltetet kölcsönöz a dal számára, mely a világ minden táján elkápráztatta a hallgatóságot. Gheorghe Zamfir az a művész, aki újra felfedeztette a hallgatókkal a pánsípot, mint hangszert, mely az idők folyamán majdnem feledésbe merült.
Tehetsége és a pánsíp iránti szenvedélye révén a mi lelkünket is megérintik az általa játszott dalok.
A Wikipedia szerint, eredetileg a dalnak együtt kellett volna megjelennie a Filmusik ohne Filme című albummal, mely James Last eredeti dalait tartalmazta volna. Mivel azonban ez az album soha nem látott napvilágot, így „A magányos juhász” című dal a Russland Erinnerungen nevű albumban jelent meg. A dal nagyon tetszett a közönségnek és a német toplista 22-dik helyére került.