Szöveges figyelmeztető előrejelzés Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2023.07.18. kedd éjfélig ZIVATAROK, ÉSZAKKELETEN HEVES ZIVATAROK Ma elsősorban és nagyobb számban az ország északi felén, a nap második felében lehetnek zivatarok, de elvétve másutt sem lehet kizárni kialakulásukat. Az északkeleti tájakon késő délutántól heves zivatar előfordulására is van esély. A zivatarokhoz viharos …
Read More »Monthly Archives: July 2023
Megszületett Dér Heni kislánya
Dér Heni múlt héten azt írta a közösségi oldalán, hogy ismerősnek érzi a helyzetet. Azt mondta, hogy málnalevél teát iszik, hogy elindítsa a szülést, amitől a rajongói azt gondolták, hogy az énekesnő túlviszi a kislányát, ahogy két évvel ezelőtt a fiával, Bendegúzzal is tette. Kiderült, hogy Dér Heniék babája már …
Read More »Tragédia a nyári táborban: meghalt egy 17 éves fiú Jászvásárban
A mentők hiába igyekeztek, nem tudták megmenteni a diák életét. Szomorú dolog történt a jászvásári nyári táborban. Egyik percről a másikra rosszul lett egy 17 éves fiú, később pedig a mentősök sem tudták már megmenteni az életét. A halála oka szívroham volt, azonban ezt nagyban befolyásolta az a tény, hogy …
Read More »Erős esőzés és viharok zárhatják a kánikulát – ekkor érkezhet a frissülés
Szöveges figyelmeztető előrejelzés Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2023.07.18. kedd éjfélig ZIVATAROK, ÉSZAKKELETEN HEVES ZIVATAROK Ma elsősorban és nagyobb számban az ország északi felén, a nap második felében lehetnek zivatarok, de elvétve másutt sem lehet kizárni kialakulásukat. Az északkeleti tájakon késő délutántól heves zivatar előfordulására is van esély. A zivatarokhoz viharos …
Read More »Demcsák Zsuzsa a csúcson! Ő lett Magyarország első legszebb középkorú nője 2023-ban!
Demcsák Zsuzsa a csúcson! Ő lett Magyarország első legszebb középkorú nője 2023-ban! Egy hihetetlen online szépségversenyen aratott győzelmet, ahol a magyar nép szavazott arról, hogy kik a legszebbek és legtehetségesebbek a hazai sztárvilágban. Demcsák Zsuzsa, aki már évek óta nem látható a képernyőkön, most visszatért a rivaldafénybe, és olyan …
Read More »Király Lindánál hatalmas a boldogság!!!Megmutatta Király Linda, hogy kerekedik a babapocakja! Erre AZTÁN TÉNYLEG nem számítottunk:
Király Lindánál hatalmas a boldogság!!!Megmutatta Király Linda, hogy kerekedik a babapocakja! Erre AZTÁN TÉNYLEG nem számítottunk: Különleges képpel kedveskedett rajongóinak Király Linda, amivel egészen új arcát mutatta meg. Linda pocakos képpel lepte meg rajongóit közösségi oldalán. Instagram oldalán rendszeresen kommunikál rajongóival, ahol élete különleges pillanataiba is betekintést enged néha. Változatos …
Read More »Végre meglépte Kocsis Tibor és párja, Ferenczi László! Rengetegen gratulálnak nekik
Az X-Faktor 2011-es évadának első helyezettje, Kocsis Tibor a közösségi oldalán osztotta meg, hogy miért volt ritkábban aktív az elmúlt időszakban. – Jó okom volt rá: hónapok óta dolgozunk valamin, amit a mai nappal végre veletek is megoszthatok – írta, majd bejelentette: párjával, Ferenczi Lászlóval fodrászszalont nyitottak. – Egy igazi szalont, sajátot, …
Read More »Hatalmas a boldogság, fantasztikus hírt közölt Horváth József.
Megbetegedett, majd kórházba került Horváth József, a népszerű rákkutató erről saját Facebook-oldalán számolt be szerdán. A debreceni kötődésű szakember először vasárnap este írta meg, hogy nincs jól, reszket, és láz is gyötri a rekkenő hőségben. Friss bejegyzésében viszont már arról tájékoztatta követőit, hogy három napig kitartóan küzdött, de sajnos nem …
Read More »HALÁLOS baleset! Ma meghalt a kislányom!
Felfoghatatlan tragédia: „Meghalt a kislányom, összeomlott minden!” (videó) – Meghalt a kislányom balesetben! – közölték a rendőrök kora reggel. Azonnal megfordult velem a világ, sokkot kaptam, elsötétült minden, úgy éreztem, ez nem történhetett meg a mi kis békés, szép családunkkal – mondja zokogva Sujbertné Varga Margit Ősiben lévő apró, takaros …
Read More »Kedves mindenki! Mély fájdalommal tudatjuk ,hogy Dóra meghalt! Dórát azzal zavarták el a sürgősségiről, hogy vegyen be egy lázcsillapítót, és menjen háziorvoshoz.. Meghalt a terhes kismama
Dórát azzal zavarták el a sürgősségiről, hogy vegyen be egy lázcsillapítót, és menjen háziorvoshoz.. Meghalt a terhes kismama Dórát azzal zavarták el a sürgősségiről, hogy vegyen be lázcsillapítót és menjen a háziorvoshoz. Férje ordítva közölte: nem mennek sehová, amíg meg nem vizsgálják a mindenórás feleségét. Igaza volt, a lázas kismama …
Read More »