Tóth Gabi csodás hírről számolt be pár perce. Mint azt a Kiskegyed is megírta, Gabi kislánya, Hannaróza a múlt héten kórházba került. Krausz Gábor akkor elmondta, hogy kislányuk olyan beteg lett, hogy édesanyja jobbnak látta, ha kórházba viszi. A kislány éppen a születésnapját ünnepelte, így a megemlékező fotók közé tette …
Read More »Yearly Archives: 2023
Sztárjkol a volánbusz – Itt a teljes lista, mely járatok állnak le és mikor
A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet december 10-én és 11-én munkabeszüntetést hirdetett a Volánbusznál, kizárólag bérfejlesztési ajánlat hiányában. Az elégséges szolgáltatás keretében az első napon az összes járat 80 százaléka, a második napon pedig az 55 százaléka közlekedik majd, ezért a Volánbusz tervezetten mintegy 23 ezer kieső járattal számol az ország egész …
Read More »Nagy Feró EBBEN a gyógyíthatatlan betegségben szenved – Most először állt vele a nyilvánosság elé
Nagyjából két évvel ezelőtt jelentkeztek először Nagy Ferónál az első aggasztó tünetek. A Beatrice frontembere akkor még nem gondolt arra, hogy olyan súlyos betegséggel küzd, amiből nem tudják kigyógyítani az orvosok. Krónikus hörghurutban szenved, ami igen kellemetlen egy színpadi művész számára. A köhögés és a fulladás bizony megkeseríti egy énekes …
Read More »Borzalmas baleset történt ma délután – Felfoghatatlan veszteség érte az országot! Ők azok, akik életüket vesztették a tragédiában:
Halálos baleset történt Nagycserkesz és Tiszavasvári között a 36-os főúton. Az érintett útszakaszt lezárták, a forgalmat mindkét irányból elterelik. Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2023. december 9-én 14 óra 48 perckor a 36-os számú főút 31. kilométerszelvényében Nagycserkesz és Tiszavasvári között. Az eddigi adatok szerint két személygépkocsi eddig tisztázatlan …
Read More »Borzalmas időjárás közelít Magyarország felé, hatalmas veszély miatt adtak ki riasztást ERRE a térségre
Ónos eső veszélye miatt másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki Zala, Somogy és Baranya vármegye területére vasárnapra az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az MTI-hez szombaton eljuttatott veszélyjelzésükben azt írták, szombaton a Dunántúlon hószállingózás, gyenge havazás, havas eső előfordulhat, majd az éjszaka második felében nyugat felől kiterjedt csapadékzóna érkezik, amely vasárnap fokozatosan kelet …
Read More »SÚLYOS és visszavonhatatlan döntést hozott meg a Lidl! Hatalmas a felháborodás! EZ mindent megváltoztat: ????
A Lidl bejelentése szerint túl sokan dobják ki a tejtermékeket csak azért, mert a lejárati időt figyelik. Teljesen új kifejezést hoznak be helyette. Az áruházlánc lemondott a lejárati időről a saját márkájú tej- és joghurtkínálatában. A céljuk ezzel az, hogy segítse a vásárlóit az otthoni élelmiszer-pazarlás csökkentésében. A diszkontüzlet a …
Read More »❗S.O.S❗ Megbénulhat az ország! EZEN a napon brutális sztrájk lesz a Volánnál, akár több száz autóbusz is kimaradhat megyénként! – ITT a pontos lista:
Hétfőn sztrájk lesz a Volánnál, akár több száz autóbusz is kimaradhat megyénkben. A Volánnál legalább 25 százalékos vagy minden munkavállalónak 112 500 forintos alapbér emeléssel lennének elégedettek, januártól kezdve. A még elégséges szolgáltatásról szóló megállapodás szerint december 10-én vasárnap 17 989 járatból 3766 járat maradhat ki, december 11-én pedig a …
Read More »Rossz hír érkezett! Hatalmasat drágulnak EZEK a gyógyszerek
A Telex arról számolt be, hogy az elmúlt időszakban háromszorosára emelkednek a magisztrális gyógyszerek díjai, azaz a gyógyszertárakban helyben kikevert készítmények készítési díja. A lap kiemelte, hogy a lépésnek az lehetett az oka, hogy nemrég több gyógyszerész a hírek szerint „anyagi okokból” megtagadta egy orvos által felírt, helyben elkészítendő gyógyszer …
Read More »Ebben a házban nőtt fel Jákob Zoltán.. Ha meglátják belülről.. most őszintén beszél a gyerekkoráról – videó:
Nem sok pihenés jut Jákob Zoltánnak, aki A Nagy Ő című szépségverseny nyertesével látogatott el Párizsba. Bettyvel közös élményeket szereztek, és közeledtek egymáshoz, de nem jött össze a régóta vágyott csók. A kastély sem volt unalmas hely, Nati például gennynek titulálta Vivit. Durván beszélt vele, és Lékai-Kiss Ramóna egyszer meg …
Read More »Tragédia Magyarországon! Már nem tudták megmenteni az életét! Ő szenvedett halálos autóbalesetben szombaton
Halálos baleset történt szombaton Mórahalom és Ásotthalom között, az 5514-es út 5-ös kilométerszelvényénél – adta hírül a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A rendőrség tájékoztatása szerint egy gépjármű egy kanyarban megcsúszott, a vezetője – elvesztve az uralmát az autó felett – áttért az úttest menetirány szerinti bal oldalára, ahol egy másik arra …
Read More »