24 órát várt ez a két idős, hogy ellássák őket a sürgősségin.. Hullanak a könnyeim

Feltöltöttem ezt a fotót, és a gép azt kéri, mondj valamit erről a fényképről… Mit is mondhatnék? A sürgősségi ügyeleten töltöttük az éjszakát. Este tíz előtt érkeztünk, taxival, mert azt mondták így gyorsabb, mintha a mentőre várunk.Nem szeretném leírni a részletes kórtörténetet, nincs erőm hozzá, és nem is ez a lényeg, de muszáj kiírnom magamból ezt a borzalmat, hátha elapadnak a könnyeim.

Amikor megérkeztünk felvették az adatokat, vérnyomást mértek, és kedvesen közölték, hogy majd vesznek vért, és a laboreredményre, legalább 1,5-2 órát kell várni, lesz egy vizsgálat, de türelem…a folyosón ült tolószékben egy idős házaspár,mentővel jöttek, a többi beteg elmondása szerint,úgy délután hat körül. Igen, volt aki ennél is régebben várt, ezért volt ideje megfigyelni.Azt mesélték,hogy akkor lefürdették őket,( hallották, ahogy a néni panaszkodik,hogy nagyon hideg a víz.) Azóta nem történt semmi… a nénin alul semmi, csak a pelenka. Panaszkodik, hogy elveszett a papucsa, nagyon fázik…eljárkálnak mellettük,mint két kopott kidobott fotel mellett a lomtalanításon. A bácsi úgy egy óra körül, úgy döntött útra kel szerencsét próbálni, mert nagyon éhes. De csak egy lába van.Odaszaladtam mielőtt elesne,visszaült, a nénit betakargattam a lepedővel, sikerült visszazárnom a papírbőröndjük csatját, a bácsi magához vette a pénzes borítékocskát, és elgurult.. Vártunk.Vártunk, az orvosra,vagy egy nővérre,aki leveszi a vért,vagy a csodára,hogy történjen már valami.Egy ájulás közeli pillanatban,próbáltam segítséget kérni,vérnyomást mértek, és azt ígérték, mindjárt megvizsgálja valaki,de nem jött senki.újabb két óra telt el. Próbáltam a legjobb modoromat elővenni, ami már nagyon nehezemre esett, mert értem én, hogy kevesen vannak, és türelem, de amikor tehetetlenül nézed, hogy a szeretted kínlódik, elfogy a türelem. Többször is kérdeztem, hogy nem lehetne-e valamit csinálni, de csak ellenszenvet váltottam ki…Közben a bácsiért is aggódtunk, mert nem jött vissza. Kerestem a folyosó túl oldalán, de eltűnt. Aztán valaki visszatolta, a néni először nem ismerte meg. Vett kekszet és üdítőt, ettek. Valaki arra járt, akinek elpanaszolta,hogy azt ígérték elviszik majd őket szeretetotthonba, de itt vannak. Mondta a doktor nőnek, hogy reggel küldje őket, mert akkor estére, kapnak ágyat. Már nagyon fáradtak, nem feküdhetnének le valahol? Türelem! Közben ránk került a sor, Végre történik valami..Én kint maradtam, és a szívem szakadt meg,amikor a néni azt mondta,,,apa én olyan álmos vagyok lefekszem ide a kőre.”Az járt az eszemben, Istenem! Olyanok mint két gyámoltalan kisgyerek.