Odajött hozzám az egyikük. Nem néztem rá, csak az ajtót bámultam, ahol le fogok szállni. Csak nyílna már ki! De még sok idő volt a megállóig…
Egy fiatal lány, Blanka, nem mindennapi esetnek volt szem- és fültanúja:
„Egy este, elég későn, hulla fáradtan hazafelé tartottam a melóból, a 4-6-oson. Három felnyírt hajú, atlétás suttyó azzal „szórakozott”, hogy lézeres kulcstartóval világítottak a lányok szemébe.
Egy idő után ez már nem volt nekik elég, és az egyik kis rohadék odament a „kiszemelt” lányhoz, a szemébe világított a lézerrel, és megkérdezte: „jössz d*gni, tündérem?”
Ezt hallva meghűlt bennem a vér!!! A lány ugyanezt érezhette: szegény nem szólt semmit, és a következő megállónál leszállt. Persze a suttyók csak röhögtek, fullra azt hitték, ők a legmenőbb arcok…
Elkezdtem parázni, hogy akkor most biztos één következem.
Sajnos az ösztöneim jól működtek.
Odajött hozzám az egyikük, azzal az ótvar dumával, amivel az előbb a másik lányhoz. Nem néztem rá, csak az ajtót bámultam, ahol le fogok szállni. Csak nyílna már ki! De még sok idő volt a megállóig, mert épp a Petőfi hídon mentünk át.