1999-ben a csupán négyéves Yulia Gorina egyik pillanatról a másikra örökre eltűnt a családja életéből, amikor édesapjával egy vonaton Minskből Asipovichy-be tartott.
A lány édesapja, Viktor Moiseenko csupán néhány percre aludt el az utazás során, de ennyi épp elegendő volt ahhoz, hogy felkelve sehol se találja a lányát a vonat fedélzetén. A feleségével egyetemben hosszú évekig keresték az eltűnt lányt abban reménykedve, hogy egyszer még viszont láthatják őt.

A nyomozás szerint Yuliát egy férfi és egy nő rabolta el, akik már hosszú idők óta bujkáltak a rendőrök elől. A bűnözőpáros egészen a fehérorosz határig vitte a lányt, ahonnan egész egyszerűen akkor nyomát vesztették a hatóságok.
A lány végül egy nevelőotthonba került s később egy örökbefogadó család vette a szárnyai alá.
A megtört szülők pedig már-már beletörődtek a sorsukba, amikor 2017-ben az ügyet újranyitották. Ám a hatóságok turpisságot véltek felfedezni a szülők viselkedésében és azt feltételezték, hogy a lány időközben gyilkosság áldozatává vált és a szülők pontosan tudják, hogy hol lehet a lányuk holtteste, ezért hazugságvizsgálatra kötelezték őket – írja a Onejive.com.