Budapest
Related Articles
„60 év házasság után rájöttem, hogy az egész életem egy hazugság volt – A nap története”
Szerző: Marina Pasiura
Amikor a hatvan éve tartó házasságom véget ért a feleségem hirtelen halálával, felfedeztem, hogy az életem, amit éltem, nem volt más, mint egy hazugság. Egy olyan nővel éltem együtt, akit valójában soha nem ismertem.
A nevem Antal, 82 éves vagyok. Mindig azt hittem, boldog házasságban élek egy csodálatos nővel, aki szeret engem. De amikor Elza, a feleségem, egy hirtelen szívrohamban elhunyt, az életem darabokra hullott.
A tökéletesnek hitt élet
Elza és én 60 éve voltunk házasok. Mindössze 22 éves voltam, amikor feleségül vettem őt, ő pedig 20 volt. Ő volt az egész világom, a legfontosabb ember az életemben.
Mindig vágytam arra, hogy gyerekeink legyenek. A húszas éveink végén, amikor úgy döntöttünk, eljött az ideje, az orvosok közölték velünk, hogy Elza egészségügyi problémája miatt nem lehet gyermekünk. Akkoriban még nem létezett mesterséges megtermékenyítés, így ez végleges döntésnek tűnt.
Felhívtam a figyelmét az örökbefogadás lehetőségére, de Elza azt mondta, képtelen lenne egy másik nő gyermekét szeretni. Próbáltam meggyőzni, és ez lett az egyetlen igazi konfliktus a házasságunkban.
Végül engedtem. Túlságosan szerettem őt ahhoz, hogy erőltessem. Ehelyett minden figyelmemet neki szenteltem, és az öcsém gyermekeit kényeztettem. Furcsa módon Elza nem igazán szerette, ha a testvérem családjával töltöttük az időt.
Azt mondta, ez csak arra emlékezteti, amije nem lehet. Így végül egyedül látogattam őket. Érdekes módon, amikor Elza meghalt, az idős öcsém és a fiai voltak azok, akik segítettek nekem feldolgozni a veszteséget.
A titkok kezdete
Hat hónappal Elza halála után eljött az ideje, hogy elkezdjem összepakolni a holmijait. Az idősebb unokaöcsém segített nekem. Az volt a tervünk, hogy a ruháit és személyes tárgyait a Vöröskeresztnek adjuk. Úgy gondoltam, Elza ezt akarta volna.
A ruhásszekrény hátsó részében találtam egy kis dobozt, tele a házasságunk apró emlékeivel: egy szál virág az esküvői csokrából, amely már sárga és törékeny volt, néhány fénykép a nászutunkról, és egy régi levél.
Az unokaöcsém kezébe vette a levelet. „Biztos egy régi szerelmes levél, Antal bácsi” – mondta. Összeráncoltam a homlokom. Soha nem írtam szerelmes levelet Elzának, mert soha nem voltunk egymástól távol.
Mikor jobban megnéztem, láttam, hogy a boríték nekem volt címezve. Kibontottam, és megláttam a levél alján a nevet: Laura!
Egy régi szerelem árnyéka
Laura volt az első szerelmem, a gyerekkori kedvesem. Őrülten szerelmes voltam belé, míg egy nap rajtakaptam, amint a legjobb barátommal csókolózott. Ez volt az a pillanat, amikor elkezdtem randizni Elzával, aki visszarántott a fájdalomból.
Elolvastam a levél első sorait, de a szemeim megfájdultak az erőlködéstől, így az unokaöcsém felolvasta helyettem:
„Kedves Antal,
Tudom, hogy ez a levél meglepetésként fog érni, és be kell vallanom, már régóta meg kellett volna keresnem téged, de nem volt hozzá bátorságom.
A körülmények arra kényszerítenek, hogy elmondjak egy titkot, amit a síromba akartam vinni. Volt egy gyermekem, Antal, a mi gyermekünk…”
A levél tartalma
„…Tudom, hogy ez váratlan, és valószínűleg fájdalmas számodra, de vissza kell térnem a múltba. Akkoriban még fiatalok voltunk, és amikor rájöttem, hogy terhes vagyok, nem tudtam, hogyan fogsz reagálni.
Az egyetlen ember, akiben megbíztam, a közös barátunk, István volt. Elmondtam neki, hogy babát várok, és tanácsot kértem tőle, hogyan mondhatnám el neked. De amikor ezt megtettem, ő azt mondta, hogy szerelmes belém, és megcsókolt.
Te pedig pont akkor sétáltál be, és láttad. Hiába próbáltam elmagyarázni, nem hallgattál meg. Elhagytál, Antal.
Arra gondoltam, hogy néhány hónap múlva majd tisztázhatjuk a helyzetet, de mielőtt megtehettem volna, te már el is vetted Elzát. Azt hittem, boldog leszel, és eldöntöttem, hogy nem zavarom az új életedet.
Egyedül neveltem fel a fiunkat, Antalt. Tudom, hogy csodálatos apja lettél volna, ha lehetőséged lett volna rá. De most rákos vagyok, és az orvosok azt mondják, legfeljebb hat hónapom van hátra. A fiunk, ifjabb Antal, most hatéves. Ő a legédesebb kisfiú, és tudom, hogy büszke lennél rá.
Mivel nincs senkim, aki gondoskodhatna róla, kénytelen lennék árvaházba küldeni őt, ha meghalok. Azt szeretném kérni, hogy te és Elza neveljétek fel őt. Tudom, hogy ez sokat kér, de ő is a te részed, Antal. A telefonszámom a levél végén van. Kérlek, hívj, és mondd el, mit döntöttél.