Budapest
Related Articles
62 éves vagyok, és azóta élek egyedül, hogy a férjem 15 évvel ezelőtt elhunyt. A fiunk már két évtizede elköltözött tőlünk, és jelenleg egy másik országban él. Az elmúlt hónapban azonban furcsa dolgokat kezdtem észrevenni a házamban. Eleinte azt hittem, csak én felejtek el dolgokat, de egy nap minden megváltozott.
Hetek óta mozdultak el maguktól a bútorok, fényképek, és olyan apróságok, mint a vázák vagy képkeretek. Eleinte az öregségnek tudtam be, de ahogy telt az idő, egyre kevésbé tudtam figyelmen kívül hagyni a jelenséget.
Egyik nap például azt találtam, hogy a nappaliban a falhoz tolva áll egy szék, amit korábban az étkezőben hagytam. Aztán egy régi családi fotót fedeztem fel a konyhapulton – olyat, amit évek óta nem érintettem! Úgy éreztem, kezdek megőrülni!
Hogy megbizonyosodjak arról, nem csak képzelődöm, pár nappal később elkezdtem lefotózni minden helyiséget, mielőtt lefeküdtem aludni. Másnap reggel összehasonlítottam a képeket azzal, amit a saját szememmel láttam.
Legnagyobb döbbenetemre a bútorok TÉNYLEG elmozdultak! És nem csak egy-két centit, hanem néha teljesen másik helyiségben találtam őket! Ez már nem lehetett pusztán feledékenység vagy téves emlék!
A paranoia miatt már aludni sem tudtam. Ébren maradtam, és éjjelente figyeltem, hátha hallok valami gyanús zajt, ami megmagyarázhatná a dolgokat. De az éjszakák teljesen csendesek voltak.
Úgy döntöttem, bizonyítékot kell szereznem, ezért biztonsági kamerákat telepítettem a ház különböző pontjaira: kettőt a nappaliba, egyet a konyhába, egyet a hálószobákhoz vezető folyosóra, és egyet a saját szobámba.
Egyszerű eszközök voltak, de kétségbeesetten akartam kideríteni az igazságot. Bár ez jó döntésnek tűnt, végül kiderült, hogy az igazság sokkal sötétebb, mint amire számítottam.
Az első néhány napban semmi különöset nem láttam a felvételeken. Nem volt mozgás, sem árnyékok – csak üres szobák és egy kóbor macska, aki néha betévedt. De az ötödik nap valami olyasmit találtam, amire nem számítottam.
Lejátszottam a nappali kamerájának felvételét, és megfagytam, amikor megláttam: egy alakot, aki tetőtől talpig feketébe volt öltözve!
Akárki volt is, gondosan ügyelt arra, hogy egyetlen testrésze se látszódjon. Még az arcát is maszkkal takarta el! Szinte sokkot kaptam, amikor megláttam, mi történik valójában.
Dermedt rémülettel figyeltem, ahogy az illető lassan, óvatosan mozog, mintha pontosan tudná, hol vannak a kamerák. Ettől végigfutott a hideg a hátamon.
A felvételen láttam, ahogy átrendezi a házamat: bútorokat tologat, tárgyakat helyez át új helyekre, és néha csak áll mozdulatlanul, mintha körülnézne. A képsorokon látszott, hogy többnyire akkor járkált a házban, amikor éppen nem voltam otthon – például mikor bevásárolni mentem, vagy kora reggel, amikor éppen elugrottam valamiért.
A betolakodó olyan csendesen és tervszerűen dolgozott, hogy azon töprengtem, vajon MENNYI IDEJE tart ez az egész!
Pánikba estem, és azonnal hívtam a rendőrséget. Lejátszottam a felvételt a kiérkező tisztnek, aki szintén láthatóan megdöbbent.
„Megnöveljük a járőrözést a környéken, asszonyom” – mondta, miközben idegesen pillantott a képernyőn megállított alakra. „De amíg el nem kapjuk, legyen nagyon óvatos. Zárja be az összes ajtót és ablakot.”
Nem tudtam tovább így élni – állandó rettegésben, a saját otthonomban sem érezve magam biztonságban. Ezért megkértem az tisztet, hogy segítsen kidolgozni egy tervet. Azt javasolta, hogy napközben hagyjam el a házat, de maradjak a közelben, és élőben figyeljem a kamerák felvételeit. Így, ha a betolakodó visszatér, a rendőrség azonnal tud lépni.
Másnap egy kis táskát csomagoltam, és úgy tettem, mintha szokás szerint elindulnék az ügyes-bajos dolgaimat intézni. Azonban ahelyett, hogy bevásárolni mentem volna, egy kis kávézóban foglaltam helyet az utcával szemben. Az ablakból jól ráláttam a házam bejáratára.
Előttem a laptopomon figyeltem a kamerák élő közvetítését, és idegesen vártam, mi fog történni. Órákig nem történt semmi. A szívem majd kiugrott, ahogy telt az idő. Kávét kortyolgattam, és úgy tettem, mintha könyvet olvasnék, de képtelen voltam bármire is koncentrálni – csak a képernyőt néztem!