8 éves kisfiú és az apa meghalnak a balesetben – a kisfiú visszajön a halálból és valami furcsát mond

Spread the love

Az élet egy szempillantás alatt megváltozhat. Julie Kemp nagyon jól tudja ezt, élete az egyik napról a másikra teljesen széthullott. Azt hitte, itt a vég, soha nem fogja tudni kiheverni azt a tragédiát ami történt vele és soha nem látja sem férjét, sem gyermekét többé.

De aztán váratlan dolog történt.

 

1997 nyarán történt mindez. Julie, Andy és fiuk Landon éppen hazafelé utazott. A templomban voltak, boldogok voltak mindannyian és nem is gondolták volna, hogy bármi rossz történhet velük.

Abban a pillanatban megjelent egy mentőautó és nekiment a kocsijuknak. Andy azonnal meghalt. Landon és Julie állapota pedig súlyos volt, írta a CBN.

Rico_Loeb/Pixabay

A megérkező tűzoltók azonban nem vették észre, hogy volt még egy kisfiú is a kocsiban, a 8 éves fiú, mert a kocsi annyira össze volt törve.

De aztán észrevették Landont, újraélesztették és bevitték őt a kórházba. A kisfiú aznap kétszer is meghalt és kétszer élesztették őt újra.

Julie állapota kielégítő volt, de attól félt kisfia nem éli túl a balesetet. Az orvosok is aggodalmukat fejezték ki és főleg azért aggódtak, mert a kisfiú agykárosodást szenvedett. Azt mondták az édesanyának, hogy soha nem lesz már egészséges.

Két héttel később azonban csodálatos dolog történt. Landon felébredt a kómából és semmilyen agyi károsodást nem tudtak kimutatni nála.

Még egy meglepetés várt azonban a hozzátartozókra.

– Az arca tele volt horzsolásokkal, a feje pedig nagyon fájt. Nem akartam neki fájdalmat okozni, de azért megkérdeztem, tudja-e hol van az apja.  A kisfiú azt válaszolta, hogy tudja – a mennyországban van, mesélte Julie a CBN-nek.

Piro4d/Pixabay

Több év is eltelt azóta de Landon emlékszik arra, hogy a mennyben járt. Arra is emlékszik, hogy látta édesapját, aki két korábban elhunyt barátjával volt.  Együtt voltak, de egyikük sem szólt egy szót sem hozzá.

Landon látta édesanyja Julie két fiát is, akik az ő születése előtt hunytak el. Az édesanya azt mondta, Landon ezt nem tudhatta, soha senki nem mondta el neki, hogy az édesanyának két vetélése is volt.

Landon története igazán meglepő. 8 évesen kétszer is visszatér az élők közé, találkozik elhunyt édesapjával és két testvérével és apja két barátjával akik már szintén nem éltek.

Azt nem is tudhatta, hogy édesapja a balesetben meghalt és azt sem, hogy édesanyja két gyermeket elveszített.Szóhoz sem jutunk. Vannak megmagyarázhatatlan dolgok. Te mit gondolsz erről a történetről? Az ilyen dolgokkal kapcsolatban nem szokott hazudni az ember. Kérjük oszd meg velünk véleményed!csodalatos.co

 

About admin

Check Also

Rubint Rékát smink nélkül videózta le a férje.. többen megijedtek, és azt hitték Norbinak új párja van…videó

Spread the love Ennyire torzítja a valóságot a smink.. Rékát konkrétan többek nem ismerték fel …