Meghalt az Eagles zenekar egyik alapítója

Spread the love

Horrorbaleset a fővárosban: részeg autós ütközött egy motorossal a Budaörsi úton, majd elhajtott a helyszínről – fotók

„Kapaszkodj meg, papa” – A Valmar üzent Majkának: a helyére pályáznak

A legendás együttes egykori basszusgitárosa és énekese szerdán Los Angelesben halt meg krónikus tüdőbetegsége szövődményeinek következtében – olvasható az Eagles csütörtökön kiadott közleményében.

Randy Meisner ugyan elsősorban gitáros volt, de például ő írta és énekelte a zenekar Take It To The Limit című balladáját.

Meisnert 1998-ban az Eagles többi tagjával együtt beiktatták a Rock and Roll Hírességek Csarnokába, a zenekar pediga halála után úgy emlékezik rá, mint „az Eagles szerves részére és a zenekar korai sikerének meghatározó alakjára”, de megemlékeznek elképesztő hangterjedelméről is.

 

Randy Meisner legutóbb 2015 áprilisában állt kamera elé, amikor is tisztázta azokat az állításokat, miszerint a felesége állandóan részegen tartotta őt, illetve elmesélte az 1977-es, a színfalak mögötti hírhedt verekedést is Glenn Freyy-jel, ami miatt Randy végül kilépett az együttesből.

About admin

Check Also

Rubint Rékát smink nélkül videózta le a férje.. többen megijedtek, és azt hitték Norbinak új párja van…videó

Spread the love Ennyire torzítja a valóságot a smink.. Rékát konkrétan többek nem ismerték fel …