Mi történt? Novák Katalin éjszaka a sürgősségire rohant a gyermekével

Spread the love

A családközpontú gondolkodásnak ma Magyarország a Mekkája, mert mi vagyunk az a hely, ahol érdemes találkozni annak érdekében, hogy a családokat érintő legfontosabb kérdésekről közösen gondolkodjunk – mondta Novák Katalin köztársasági elnök az InfoRádió Aréna című műsorában kedden. Az adásban az államfő arról is beszélt, hogy egyik gyermeke kórházba került.

A csütörtökön kezdődő Budapesti Demográfiai Csúccsal kapcsolatban Novák Katalin kifejtette: 2015 óta kétévente megrendezik, idén már állam- és kormányfők, történelmi egyházak vezetői is érkeznek, hogy közösen gondolkodjanak a megoldásról, a családokat érintő legfontosabb kérdésekről.

A köztársasági elnök a családüggyel kapcsolatban kiemelte, hogy nemcsak támogatásokra, anyagi ösztönzőkre van szükség, hanem azokkal párhuzamosan egy családközpontú gondolkodásnak, a családokról szóló beszélgetésnek és a családokat a középpontba helyező életnek kell megvalósulnia Magyarországon.

Az interjúban az államfő elmondta, hogy „a család nem egy olyan rózsaszín dolog, amit a reklámokból látnak az emberek.”

„A legtöbb család élete ennél sokkal hektikusabb, és nagyon sokszor vannak benne tragédiák, nehézségek, olyan helyzetek, amelyeken át kell menni, amelyekkel meg kell küzdeni, akár a gyermek életében, akár a felnőttek életében” – mondta Novák Katalin, aki elárulta, hogy egyik gyermeke a felvétel előtti éjszaka kórházba került:

Én most például azért aludtam éjszaka csak két órát, mert az egyik gyerekünket be kellett vinni a klinikára, és a sürgősségi ügyeleten töltöttük ezt az éjszakát.

A köztársasági elnök elmondta, szerencsére a gyermeke jól van, hazaengedték. Hozzátette: mindezt azért mesélte el, hogy lássák, ő is tudja, hogy nem könnyű, sőt, nehéz dolog gyereket nevelni.

(Infostart/MTI)

About admin

Check Also

Rubint Rékát smink nélkül videózta le a férje.. többen megijedtek, és azt hitték Norbinak új párja van…videó

Spread the love Ennyire torzítja a valóságot a smink.. Rékát konkrétan többek nem ismerték fel …