„Kár lenne, ha újra egyházüldözés áldozataivá válnánk” – Iványi Gábor az Európai Bizottsághoz fordult, de levelet írt az államfőnek és a miniszterelnöknek is

Spread the love

Egyre nehezebben tudja működtetni Iványi Gábor egyháza és egyesülete az egészségügyi és oktatási intézményrendszerét, ugyanis a NAV továbbra is minden beérkező pénzt leemel a számláikról. Utolsó segélykiáltásként levelet írtak az Európai Bizottságnak, az államfőnek és a miniszterelnöknek, mivel az intézményeiket nem szeretnék átadni az államnak, hanem folytatni szeretnék a tevékenységüket, noha a kormány nem nyitott a megoldásra.

Az intézmény elnöke elmondta, beszélt Karácsony Gergellyel is, aki jelezte, a főváros is igyekszik támogatást nyújtani az egyesületnek, elkerülve, hogy az a pénz is a NAV-hoz kerüljön, ahogy az történt az 1 százalékos felajánlásokkal. Iványi hozzátette: Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium államtitkára közben azt javasolta nekik, hogy ebben a helyzetben vagy szedjenek tandíjat az amúgy is rászoruló, nélkülöző gyerekektől, vagy ha gondolják, adják át az államnak az oktatási intézményeiket.

 

Iványi Gábor köszönetet mondott a mintegy ezer dolgozójuknak, hogy ameddig lehet, pénz nélkül – vagy minimális fizetésért – ellátják a munkájukat. A NAV-elvonások és a pénztelenség azonban egyre több munkatársukat kényszeríti felmondásra, az emberhiány okán pedig több intézményük már átmenetileg bezárni kényszerült.

Eddig két helyen, Abaújkéren és a beregi térségben függesztették fel néhány napra az iskoláik működését, de lehet, hogy a kilátástalan helyzetben távozó kollégák miatti létszámhiány okán több intézmény működése hosszabb időre is ellehetetlenül. Iványi viszont bízik abban, hogy a döntéshozók nem folytatják tovább az intézményrendszer szétverését. – Kár lenne, ha újra egyházüldözés áldozataivá válnánk” – fogalmazott.

A sajtótájékoztatón felszólalt Szécsi Viktor szociális munkás is, aki 19 éve dolgozik a Fűtött utca hajléktalanszállón. Azt mondta, az ellátottak és a munkavállalók, továbbá azok családjának jövője forog kockán.

Az ellátott hajléktalanok is aggódnak a sorsuk miatt, ráadásul jelentős részük mozgáskorlátozott, demens, akik után sem más hajléktalanellátó vagy egészségügyi intézmény nem kapkod. A helyzet drámai, de kollégáimmal kitartunk a végsőkig

About admin

Check Also

Rubint Rékát smink nélkül videózta le a férje.. többen megijedtek, és azt hitték Norbinak új párja van…videó

Spread the love Ennyire torzítja a valóságot a smink.. Rékát konkrétan többek nem ismerték fel …