Triplázik Azahriah, harmadik koncert is lesz a Puskásban

Spread the love
Október 10-én indult meg hivatalosan a jegyértékesítés Azahriah jövő májusi Puskás Arénás koncertjére, amire hatalmas volt az érdeklődés, ezért meghirdettek egy második fellépést is 2024. május 26-ra. Viszont ez még mindig nem volt elég a rajongóknak, így most bejelentettek egy harmadik időpontot is.

Mint arról korábban beszámoltunk, olyan hatalmas volt az érdeklődés Azahriah jövő májusi, a Puskás Arénában tartandó koncertjére, hogy a jegyek 95 százaléka már az első napon elkelt a május 25-i fellépésre.

A rendszer a nagy terhelés miatt pillanatok alatt leállt. Többen is arról számoltak be, hogy az értékesítés indulásakor szinte azonnal várólistára kerültek, de olyan visszajelzések is érkeztek, amelyek szerint voltak, akik a honlap lefagyása miatt nem tudtak jegyet venni.
Az énekes kedd este posztolta az Instagramra, hogy nem kell izgulniuk azoknak, akik lemaradtak volna a jegyvásárlásól, mert egy második koncertet is ad majd 2024. május 26-án. Azonban második koncert jegyvásárlására létrehozott oldalon ismét több mint tízezren kerültek várólistára, a rendszer ráadásul ekkor is azonnal lefagyott.

Az értékesítés indulásakor, 10 óra 13 perckor a jegyvásárlásra létrehozott honlapot megnyitva egy üzenet jelent meg, amely arról tájékoztatott, hogy várólistára kerültünk.

AZ ÜZENET SZERINT 11 EZER 398-AN VÁRAKOZTAK MÉG ELŐTTÜNK.

Később megjelent a jegyvásárlás lehetőségét kínáló gomb, azonban az nem működött, a rendszer pedig ezt követően végleg lefagyott.

Voltak, akik biztosra akartak menni, így személyesen jelentek meg a Broadway Jegyiroda előtt, hogy részt vehessenek Azahriah koncertjén. A helyszín előtt azonban kígyózó sorokban várakoztak az emberek, valószínűleg órákba telt, míg valaki jegyet kapott a koncertre.

Harmadik koncert

A fiatal énekes pénteken újra jó hírrel szolgált rajongóinak: bejelentett egy harmadik koncertet. Azahriah az Instagramon írta meg, hogy a 2024. május 24-én tartandó koncertjére október 17-től indul meg a jegyértékesítés.

Azahriah napjaink egyik legnépszerűbb magyar előadója, a YouTube-megtekintései hamarosan átlépik a 323 milliót, a Spotifyon pedig havonta mintegy 25 milliószor játsszák le a számait. Az énekes tavaly a Sziget Nagyszínpadán lépett fel, idén pedig telt házas koncertet adott a Papp László Budapest Sportarénában.

Azahriah az egyik legfelkapottabb magyar előadóvá vált, júniusban a Stadiumx producerduóval, a Grammy-díjas Sam Martin énekessel jelentetett meg közös dalt és klipet  Heaven címmel, önálló albumot legutóbb  Memento címmel adott ki.

Idén novemberben tízállomásos európai turnéra indul, ennek koncertjei nagyrészt már most telt házasak.

About admin

Check Also

Rubint Rékát smink nélkül videózta le a férje.. többen megijedtek, és azt hitték Norbinak új párja van…videó

Spread the love Ennyire torzítja a valóságot a smink.. Rékát konkrétan többek nem ismerték fel …