30 kilométerrel odébb tették ki a mentősök Ferencet…megfagyott.

Spread the love

Megtalálták szerdán eltűnt Szabó Ferencet,”, akit hetekkel ezelőtt egy betegszállító nem a lakóhelyén tett ki……Sajnálattal közöljük, hogy a legszörnyűbb dolog bekövetkezett, gyász…

Szabó Ferencnek, vagyis annak „az eltűnt betegnek”, akit hetekkel ezelőtt egy betegszállító nem a lakóhelyén tett ki, már csak a holttestét találták meg.

 

Szabó Ferencet, a 50 éves kisbéri férfit, november közepe óta nem látták senki. Egy nappal az eltűnése előtt egy epilepsziás roham miatt a mentők a tatabányai kórházba szállították, ahonnan másnap, a kivizsgálások után egy betegszállító vitte volna haza, de egy másik városban, Oroszlányban szállították le a kocsiból, és azóta sem tudták, merre van.

Most azonban a bizonytalanságot a gyász váltotta fel, ugyanis kutyás fiatalok rátaláltak Ferenc holttestére Gánt külterületén, egy Vérteskozma melletti erdőben.

Sajnos, tegnap holtan találták meg Ferencet. Rettenetesen nehezen lehetett megközelíteni a holttestet, körülbelül három kilométerre volt az úttól, én nem is tudtam odamenni hozzá. A lányom és a vejem ment fel azonosítani őt, és majdnem két órába telt, mire le tudták hozni onnan, én csak akkor tudtam megnézni

– mondta el Gyöngyi a Metropolnak.

A lap a családtagoktól megtudta, hogy a férfi az eltűnése után körülbelül még két napot élhetett, ugyanis egy szál ingben találták meg őt az erdőben. Pontosan még nem tudni, mi okozta a férfi halálát, ugyanis a boncolás eredménye egyelőre nem érkezett meg, ám nagy a valószínűsége, hogy halálra fagyott.

 

About admin

Check Also

Rubint Rékát smink nélkül videózta le a férje.. többen megijedtek, és azt hitték Norbinak új párja van…videó

Spread the love Ennyire torzítja a valóságot a smink.. Rékát konkrétan többek nem ismerték fel …