Budapest
Related Articles
Az igazi komikusokról tudható, hogy az életben ritkán viccelnek. Civilben csöndes, szemlélődő emberek, és a tekintetükben gyakran megbújik a szomorúság. Így volt ez Csala Zsuzsával is, aki a színházban és a televízóban csillogott, azonban előadás után átvette a kedvenc mackónadrágját, hazament, és csak látszólag volt közvetlen személyiség. Őt megnyitni komoly feladat volt a legharcedzettebb újságírónak is.
Csala Zsuzsa és édesanyja
Beleivódott a rettegés
„Édesanyám nevelt engem és a testvéreimet, ő jelentette a gyerekkorom – mesélt egy interjúban egykor Csala Zsuzsa, akinek édesapja korán elhagyta a családot, és Amerikába disszidált. – A körülmények nem voltak jók, mert háborús gyerek vagyok, és még emlékszem a bombázásokra. Mélyen belém ivódott a rettegés, a félelem, a menekülés, szóval minden, ami ezzel jár. Nem voltam boldog gyerek, mert állandó félelemben éltem.”
A színésznő felnőtt élete sem indult könnyen. 16 évesen, korkedvezménnyel felvételt nyert a színművészetire, de harmadéves korában eltanácsolták. Akkor nagyon kétségbeesett, hogy itt áll szegény lányként, végzettség nélkül, mihez kezdjen az életével? Mint mondja, édesanyja tartotta benne a lelket. „Az ő legnagyobb erőssége a humora volt. Ezt anyám nevelte belém, mert a sok rosszat nem lehetett volna másképpen elviselni, ha az ember nem nézi az élet humoros oldalát. Azt, hogy minden rosszban van valami jó. Jó az, hogy a rosszat azért viselem el, mert tudom, hogy van jó is. Tehát ezért tudom megbecsülni a jót. Mert azt is tudom, mi a rossz” – nyilatkozta a színésznő, aki ugyan a Színművészeti Főiskolát nem fejezte be, de a szakma hamar rátalált, és a kabarék világa egész életében a tenyerén hordozta.
Legyőzte a pánikbetegséget
Fiatal színésznőként Csala Zsuzsa mégsem volt boldog, de ezt csak idős korában vallotta be, méghozzá egy portréműsorban, ahol előkerült egy 1978-as fénykép. Akkoriban súlyos betegség gyötörte, amit csak évtizedekkel később diagnosztizáltak.