Litániát zengek a gyerekeimnek, hogy milyen más is volt a mi gyerekkorunk, mint az övék. Sztorijaimba annyira bele tudok feledkezni, mintha még ma is az a kissé fiús, vadóc kislány lennék.
Vajon azért élnek bennem ezek az emlékek ilyen elevenen, mert a legtöbbje a szünidőhöz, a vakációhoz köthető, vagy mert régen tényleg annyira más és boldog volt minden?
Bárhonnan is nézem a dolgot, azt kell mondanom tényleg teljesen más világ volt, minden sokkal egyszerűbb volt, és a gyerekkorunk is sokkal tovább tartott. Az biztos, hogy nagyon sokat halljuk vagy hallatjuk mostanság, hogy „bezzeg a mi időnkben…”, hogy a mostani gyerekek annyival, rosszabbak, vadabbak, szemtelenebbek, kezelhetetlenebbek és sorolhatnám még.
Pedig ha jól visszagondolok (főleg, ha őszintén) a gyerekkorom rosszaságaira és az én gyerekeim rosszaságaira, azt kell, hogy mondjam, nyomomba se érnek! És nem azért mert mi jobb nevelést adunk nekik, mint amit nekünk adtak a szüleink, hanem egyszerűen a mi gyerekeinknek sokkal kevesebb lehetőségük van a „rosszalkodásra”, mint anno nekünk volt.
Emlékeztek még miket csináltunk?
[ ]Először is a 80-as évek vége felé nagyon sok gyerek élt még a városkánkban, az évfolyamunkban a, b, c, és d osztály is volt. Az utcánkban és a közvetlen környezetünkben is legalább 20-25 hasonló korú gyerek lakott, így nekünk mindig adódott gyerektársaság.
Szóval mit csináltunk mi a 80-as években?
Először is, ha nyár volt egész nap az utcán voltunk, arra pontosan nem emlékszem, hogy a legkisebbek hány évesek is voltak, de az biztos, hogy már óvodás kortól a nagyobb tetvérre bízva, rótták a nagyokkal a köröket.
Nem bent a szobában játszottunk, csendben szűk társasági körben, hanem kint voltunk, ha esett, ha fújt. Az utca tele volt gyerekkel, és az összes gyerek haver volt, egész nap együtt lógtunk, néha még a pofonokon is osztozkodtunk, ha valami hülyeséget csináltunk.
Megállás nélkül bandáztunk, kavicsfocizutunk, háborúsat játszottunk, Donald rágós papírt cserélgettünk, virág koszorúkat és kardokat készítettünk, papsajtot ettünk vagy etettük a kisebbekkel, bunkereket építettünk és komoly bandaháborúkat vívtunk. Általában a legfőbb ellenségek a nagyobbak kistestvérei voltak, vagy a messzebb utcából való gyerekek.
Kép forrása: Fortepan
A Kolon tóban békákat vadásztunk, télen a félig befagyott jégen fakutyáztunk, fent ragadtunk a legnagyobb fa tetején, vagy éppen csúzlival lőttük ki véletlenül a szomszédok ablakát. Rosszak voltunk, vásott kölykök, vagy inkább csak normálisan életrevalók?
Minden nap estig bandáztunk, rongyosra olvastuk a Hahotákat és a Kockás magazinokat, a szülők csak akkor láttak minket, ha enni mentünk haza, de általában akkor is még plusz 3 szomszédgyereket vittünk magunkkal. Nem roskadt teli a hűtő, de mindig akadt minden szomszédgyereknek egy pár jó falat. Nem volt óránk, de mindig időben otthon voltunk, és amikor koszosan hazaértünk, senki nem kérdezte merre jártunk.