Budapest
Related Articles
Van, akinek az életidőből sem jut ennyi, és van ez a csoda, hogy egy férfi és egy nő jóval több mint fél évszázada egy pár: Káldi Ferenc és Szabó Anna a 71. házassági évfordulójukat ünnepelték Kercaszomoron.
A falusi kis konyha sparheltjének melegében fogadott minket a 92 éves Feri bácsi és a 90 éves Annus néni, a látogatáskor velük volt a szociális gondozó Margitka, és az egyik fiuk, Lajos. A sezlonon ültek, egymás mellett, olykor egymás kezét fogva, olykor ölelve, olykor a térdükön nyugvó kezük kisujjával karolva. – Gyerekkorától ismertem Annát, bajánsenyei lány volt, itt szolgált a református papnál, főzött rá. Megkértem a papot, hadd látogassam Annuskát, mert szeretem – meséli Feri bácsi. – Egy évet udvaroltam, a pap adta férjhez, mint minden szolgálóját.
– Feri jó ember volt végig, mindig, egész életében – halljuk Annus nénitől. Öt gyerekünk úgy lett, hogy kislányt akartunk, de előbb született négy fiú, míg végre a lány. Feri bácsi az erdészetnél dolgozott, fogatos volt 25 évig; fát szedni, gombászni még manapság is jár. Munka nélkül nem tud lenni, azt mondja, dologtalanul nem érzi jól magát. Régebben volt disznójuk, lovaik, tyúkokat, nyulakat még mindig tartanak, a kutyájukat Buksinak hívják. Feri bácsi műveli a kertet, megtermel minden konyhára valót: sárgarépát, hagymát, uborkát, krumplit. – Bírom még – mondja – ások, kapálok. Emellett hűségesen gondozza, támogatja a feleségét – fűzi bele a szociális gondozó –, ahogy romlik a Annus néni állapota. Megtudjuk, hogy magas a cukra, de nagyon szereti a Negrót, azt szokott szopogatni. – Ne aludj el, mama! – karol egyet Feri bácsi Annus nénin, hogy megtartsa a beszélgetésben, mikor az asszony feje billen, láthatólag szívesen elbóbiskolna a jó melegben. A házassági évforduló ünnepéről beszélgetünk.
Mind itt voltak a gyerekek, csak nem egyszerre, mert nem férnének el az unokákkal együtt annyian. Lajos gulyást főzött, ahogy mondja „finom patikusat”, ami azt jelenti, sok hússal készült, volt benne csülök is. Csípősre csinálta, ahogy szeretik – „a papa fitten van, mint egy fiatalos ember, így eszi”. Eközben Feri bácsi valósággal ringatja Annus nénit, és nekünk azzal a magyarázattal szolgál, hogy „egy kilencvenéves nőszemély már nem olyan ugribugri, mint egy harmincéves.” Annus néni halkan kéri a papát, hogy „ne lyukassza ki az oldalát”, Feri bácsi meg csak mosolyog, hogy Annuska mindig egy kicsikét kényes
volt és érzékeny. „Kényecske, legyecske” – mondja neki becézve. Annus néni ettől felébred.
Mesél: szép élete volt, szerette, szereti Lajost, meg mindegyik gyereket, mind nagyon jó. Ő is nagycsaládban nevelkedett, heten voltak testvérek, Feri bácsiék tizenegyen. A kercaszomori katolikus templomban esküdtek. Annus néni egy darabig a cipőgyárban dolgozott Őriszentpéteren, aztán az erdészetnél sarlózott, facsemetéket ültetett. Korábban jó egészsége volt, néhány hete járókerettel jár. Feri bácsitól megtudjuk, hogy sohase veszekedtek, legalábbis egy óránál tovább sosem tartott a harag, mert „az megmérgezi az ember életét”.
„Szeretjük egymást. Anna már nem mindig emlékszik, hogy én vagyok a férje. Kitalálok egy nótát, énekelni kezdem, és ő folytatja.„
A fiuk, Lajos ezt megerősíti, gyerekként is úgy látta, hogy nem voltak nagy viták, csak olyan „böllenkedés”, civakodás, átmeneti egyet nem értés. Az öregek azt mondják, hogy azért, mert egymásra voltak utalva, szólni kellett a másikhoz. Rendszerint a jó természetű, általában nagyon nyugodt Feri bácsi kezdte a békülést. Ma sincsen ez másképp, szépen ellátják egymást, van nyomógombos segítséghívójuk, ami Lentiben szólal meg, onnan küldik ki Bajánsenyéről Margitkát, ha baj van. Amikor Feri bácsinak infarktusa volt, többször kért segítséget, az utóbbi egy hónapban Annus néninek volt rá szüksége. Feri bácsi szerint, elég, ha a gondozónő heti kétszer jön.
– Annuskát én kiszolgálom, most is, amint korábban is. Ha kell, megnyomjuk a gombot – mondja az idős ember. – Szeretjük egymást. Anna már nem mindig emlékszik, hogy összetartozunk, hogy én vagyok a férje. De én tudom. Kitalálok egy nótát, énekelni kezdem, ezzel a figyelmét magamra terelem a betegségből, és ő folytatja. Egy próbát teszünk, Feri bácsi belekezd: „Szeretlek én, jöjj vissza hozzám” – Annus néni felébred, és csukott szemmel dalolja vele: „Szeretném lázasan csókolni újra a szád”… Nemcsak fiatalon kell szeretni valakit – mondja az ember –, hanem öregkorban is. Itt a faluban talán nincsenek is olyanok, akik ilyen hosszan, párosan élték le az életüket. Az asszonyok megmaradtak, a férfiak meghaltak. Előkerül ismét a 71. házassági évforduló, hogyan köszöntötték egymást. Feri bácsi elgondolkodik: – Megsimogattam, mint mindig, a haját. Belenéztem a szemébe. Benne volt abban minden mondás. Annus néni csukott szemmel énekel: „Hullámzott a göndör haja a sötétben, mikor belenéztem a szemébe.”
Forrás: vaol.hu
