Ezt azért nem gondoltuk volna! Így fogadták Magyar Pétert a legszegényebb faluban, ahol mindenki a Fideszre szavazott öt éve

Spread the love

Az ország legszegényebb járásába látogatott el szombaton Magyar Péter. A többségükben Fidesz-szavazó csenyéteieknek is vitt ajándékot.

Magyar Péter szombaton három Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településre vitt adventi ajándékokat. Gagybátor és Abaújszolnok mellett az általa „az ország legszegényebb településeként” hivatkozott Csenyétére is elment.

Csenyétén körülbelül 50-en várták az adományokat. A falu hátrányos helyzetét jól mutatta a helyiek reakciója. Miután Magyar befejezte rövid beszédét, a gyerekek azonnal rávetették magukat az ajándékokra, nem sokon múlott, hogy össze is verekedjenek értük. Magyar meg is kérte az operatőrt, hogy inkább ne mutassa a háttérben zajló jelenetet.

Csenyétén 5 éve sem volt jobb a helyzet. Amikor a 2019-es európai parlamenti választás után a faluban forgattunk, az egyik helyi a következőképpen jellemezte a kilátásokat: „Ez Csenyéte, itt nem segít senki.”

A riportból az is kiderült, hogy a helyiek szinte csak a Fideszt ismerik a pártok közül. Így nem is volt meglepetés, hogy a faluban akkor mindenki a kormánypártra szavazott

Az idén júniusi EP-választáson csak kicsit változott a helyzet. A baloldali közös lista 2, a Jobbik és a Megoldás Mozgalom 1-1 szavazatot kapott, a maradék 224 lakos viszont továbbra is a Fideszt választotta.

 

About admin

Check Also

Hatalmas a boldogság: Döntöttek és bevállalták Hegyi Barbaráék. Mosolyuk mindent elárul

Spread the love Hegyi Barbara és Zorán nagyon szereti az állatokat. Barbarának mindig volt kutya …