Budapest
Related Articles
Margit néni hosszú életet élt. Gyermekei, unokái és a sok szép emlék tartották életben, még akkor is, amikor a teste már rég jelezte, hogy ideje lenne pihenni. Az évek során mindenki Margit nénire támaszkodott: ő vigyázott a gyerekekre, főzött, mosott, és mindig ott volt, ha valaki panaszkodni akart. Az otthona meleg fészket jelentett mindenkinek, de az évek lassan változtattak mindenen.
Amikor a lánya, Erika először jelezte, hogy talán Margit néninek már nem kéne annyit segítenie, az asszony csak legyintett. “Ugyan már, jól vagyok én!” – mondta mosolyogva, és tovább főzte az ebédet. Az unokák is gyakran meglátogatták, de egyre inkább csak akkor, ha valami kellett: egy kis pénz, egy szívesség, vagy csak egy gyors ebéd, mert nem volt kedvük főzni. Margit néni sosem panaszkodott, hiszen örült, hogy még szükség van rá.
Aztán Erika egy nap bejelentette, hogy új munkát kapott, és már nem lesz ideje olyan gyakran meglátogatni. Az unokák is felnőttek, a saját életüket élték, és egyre ritkábban jártak Margit nénihez. A ház hirtelen üresnek tűnt, a falak, amelyek egykor nevetéstől visszhangoztak, most csak a csendet őrizték. Margit néni eleinte próbált elfoglaltságot találni: kötött, olvasott, még a kertben is kapált, de az estéket egyre nehezebben viselte.
Egyik este Erika váratlanul betoppant. Margit néni szíve megdobbant az örömtől, de a lánya arca komor volt. “Anya, beszélnünk kell.” Margit néni leült, és hallgatta, ahogy Erika arról beszél, hogy az idő eljárt felette, és talán ideje lenne egy otthonba költöznie, ahol gondoskodnának róla. “Nem arról van szó, hogy nem szeretünk, de nekünk is van életünk, és nem tudunk mindig itt lenni…” – magyarázta Erika. Margit néni csak bólintott, de belül úgy érezte, mintha a szíve szilánkokra tört volna.