Demjén Ferenc karrierje akkor indult be igazán, mikor 1970-ben találkozott Bergendy Istvánnal, aki meghívta saját együttesébe. A Jöjj vissza, vándor című dallal debütált, amelyet további slágerek követtek.
Az országos ismertséget az 1970-es szilveszteri televízióműsor hozta el számukra, melyben Hofi Géza műsorszáma három perccel rövidebb lett, és a fennmaradó időt kitöltendő, előadhatták a Mindig ugyanúgy című számot.
Demjén a Bergendyben Latzin Norberttel írta a legjobb dalait. Első nyilvános fellépésük 1971-ben volt a Kisstadionban.
1977-ben Demjén, mivel szerinte a zenekarban már túlságosan keveredtek a műfajok és nem tudtak újat hozni, valamint ő nem tudott fejlődni abban a formában, kilépett a zenekarból.
Az új szólóalbumának dalait már az ez év őszén megalakult V’Moto-Rock nevű együttessel mutatta be.
Demjén Ferenc a hosszú évtizedek alatt számtalan slágert írt és adott elő. Közülük az egyik legnagyobb az El kell, hogy engedj című dal.
A nóta felcsendül a Hogyan tudnék élni nélküled című filmben is, aminek decemberben volt a bemutatója, főszereplője pedig Törőcsik Franciska és Ember Márk, de láthatjuk benne Marics Petit és Brasch Bencét is.
A mozi óriási siker, néhány hát alatt több tízezren nézték meg a filmet. Rózsi pedig úgy döntött, meghívja a film szereplőit, hogy énekeljenek vele születésnapi koncertjén.
Itt meghallgathatod, hogy szólt az El kell, hogy engedj című dal Demjén Ferenc, Ember Márk és Marics Peti előadásában: