Breaking News

A közösség összefogása meghozta az eredményt: visszakerül a nagyszülőkhöz a makói testvérpár

Spread the love

Egy szívszorító családi dráma bontakozott ki Makón, ahol két kisgyermek sorsa vált a közösségi média és a helyi közélet központi témájává. A nagypapa kétségbeesett felhívása és a közösség összefogása a jelek szerint meghozta a várt eredményt. Leitner Szilárd „nem megerősített forrásokra” hivatkozva, de bizonyosan állítva kedd este azt írta, még ma visszakerülnek a gyerekek a nagyszülőkhöz.

A Blikk is beszámolt arról, hogy január 26-án a két kisgyermek – egy kisfiú és egy kislány – nagyapja kétségbeesett felhívást tett közzé a Facebookon. A történet egy éve kezdődött, amikor a gyermekek édesanyja súlyos betegség következtében elhunyt. Az anya hét éven át egyedül nevelte a gyerekeket, miután különváltak a párjával, aki új családot alapított. A nagypapa szerint az apa csak a láthatások alkalmával találkozott a gyerekekkel, é érzelmileg és anyagilag nem vett részt a nevelésükben. Az anya utolsó kívánsága az volt, hogy a gyerekek a nagyszülőkhöz kerüljenek.

Az apa azonban az anya halála után kérte a gyermekelhelyezés megváltoztatását, a hatóságok pedig neki ítélték a gyerekeket. Az átadásra a makói iskola előtt került volna sor, de a gyerekek nem akartak az apjukkal menni, sírva tiltakoztak. A nagypapa szerint az apa háztartásában már öt gyermek van, míg a nagyszülőknél külön szobájuk lenne.

A drámai helyzetet tovább fokozta a nagypapa által megosztott videófelvétel, amelyen a 12 éves kislány sírva mondja az apjának, hogy nem akar vele élni, és ha odaviszik, megszökik. Az apa válasza, miszerint „akkor intézetbe mész”, csak olaj volt a tűzre. A kislány szavai, hogy ha az apja hagyott volna időt az anyjának meggyógyulni, az talán még élne, mélyen megérintették a közvéleményt.

Két napja száz-kétszáz ember tüntetett délutánonként a makói iskolánál, hogy a hatóságok ne tudják átadni a két kisiskolást az apjuknak.

Visszakerülnek a nagyszülőkhöz

A helyzet végül kedden este fordulatot vett, amikor Leitner Szilárd, a TISZA Párt helyi szervezője bejelentette, hogy a gyerekek visszakerülnek a nagyszülőkhöz. „Hatalmas győzelem!” – írta a Facebook-posztjában, köszönetet mondva mindenkinek, aki támogatta az ügyet. Leitner szerint ez az eredmény azt mutatja, hogy az összefogás képes változást elérni.

Nem megerősített források szerint, de biztosan tudom, hogy még ma este visszakerülnek a gyerekek a nagyszülőkhöz! Ez egy hatalmas lépés az igazság érvényesítéséért és a családok védelméért! Köszönöm mindenkinek, aki segített, támogatott és kiállt az ügy mellett! Együtt lépésről lépésre képesek vagyunk változást elérni. Ez az eredmény mutatja, hogy ha összefogunk, nincs lehetetlen!

– fogalmazott Leitner Szilárd.

About admin

Check Also

Brutálisan elszabadult a pokol -Magyar Péter durván megmondta az igazat Deutsch Tamásról!Hatalmas pofont kapott .Ilyenre még nem volt példa.

Spread the love Tessék választani! A Fidesz 15 éve kint lebzselő EP képviselője, aki Brüsszel …