EGYETLEN FIAM NEM HAGYTA, HOGY LÁSSAM ÚJSZÜLÖTT UNOKÁMAT, MIUTÁN 5 ÓRÁT GYALOGOLTAM, HOGY TALÁLKOZZAM VELE 71 évesen végre nagymama lettem! Alig vártam, hogy megláthassam az unokámat. De ekkor a fiam, Márk, közölte velem, hogy nem tud értem jönni. Őszintén szólva, mindig is úgy éreztem, hogy Márk, a gazdag új életében, szégyellte az öreg, szegény édesanyját. De annyira hiányoztak, hogy eldöntöttem: nem érdekel! Gyalog megyek el hozzájuk! A dermesztő hideg, a hó, a fájdalmasan rossz lábaim, amelyek alig működnek a járókeret nélkül… Mindez ellenére elindultam. ÖT ÓRÁT gyalogoltam. Éhesen, kimerülten, alig állva a lábamon, de semmi nem állíthatott meg. Végül elértem a házukat, és bekopogtam. Márk nyitotta ki az ajtót, döbbent tekintettel nézett rám. Elmeséltem neki az utamat, remélve, hogy megérti majd az erőfeszítésemet, de ő rám förmedt: „Nem érdekel, min mentél keresztül! Mondtam, hogy majd később találkozunk! MOST MENJ HAZA!” És becsapta az ajtót az orrom előtt! Ott álltam, könnyeimmel küszködve. Ezt érdemlem én, aki egyedül neveltem fel a fiamat, mindent feláldozva érte? Aznap este, amikor végre hazaértem, már nem tudtam mozogni. A lábaim feldagadtak, és szó szerint felmondták a szolgálatot. Abban a pillanatban, amikor úgy éreztem, nem bírom tovább, hallottam, hogy kinyílik a bejárati ajtóm…

admin January 31, 2025 Home Comments Off on EGYETLEN FIAM NEM HAGYTA, HOGY LÁSSAM ÚJSZÜLÖTT UNOKÁMAT, MIUTÁN 5 ÓRÁT GYALOGOLTAM, HOGY TALÁLKOZZAM VELE 71 évesen végre nagymama lettem! Alig vártam, hogy megláthassam az unokámat. De ekkor a fiam, Márk, közölte velem, hogy nem tud értem jönni. Őszintén szólva, mindig is úgy éreztem, hogy Márk, a gazdag új életében, szégyellte az öreg, szegény édesanyját. De annyira hiányoztak, hogy eldöntöttem: nem érdekel! Gyalog megyek el hozzájuk! A dermesztő hideg, a hó, a fájdalmasan rossz lábaim, amelyek alig működnek a járókeret nélkül… Mindez ellenére elindultam. ÖT ÓRÁT gyalogoltam. Éhesen, kimerülten, alig állva a lábamon, de semmi nem állíthatott meg. Végül elértem a házukat, és bekopogtam. Márk nyitotta ki az ajtót, döbbent tekintettel nézett rám. Elmeséltem neki az utamat, remélve, hogy megérti majd az erőfeszítésemet, de ő rám förmedt: „Nem érdekel, min mentél keresztül! Mondtam, hogy majd később találkozunk! MOST MENJ HAZA!” És becsapta az ajtót az orrom előtt! Ott álltam, könnyeimmel küszködve. Ezt érdemlem én, aki egyedül neveltem fel a fiamat, mindent feláldozva érte? Aznap este, amikor végre hazaértem, már nem tudtam mozogni. A lábaim feldagadtak, és szó szerint felmondták a szolgálatot. Abban a pillanatban, amikor úgy éreztem, nem bírom tovább, hallottam, hogy kinyílik a bejárati ajtóm… 714 Views

Spread the love

EGYETLEN FIAM NEM HAGYTA, HOGY LÁSSAM ÚJSZÜLÖTT UNOKÁMAT, MIUTÁN 5 ÓRÁT GYALOGOLTAM, HOGY TALÁLKOZZAM VELE

Erzsébet, egy szerető és odaadó édesanya, mindennél jobban szerette volna látni újszülött unokáját, Hansot. De amikor fia, Márk nem volt hajlandó érte menni, úgy döntött, a nehézségek ellenére is elindul gyalog a házához. Az út hosszú és kimerítő volt, órákon át tartott a járókeretével, de a végén Márk nemcsak hogy nem fogadta örömmel, hanem megtiltotta neki, hogy belépjen a házába. Ez a történet nemcsak Erzsébet kitartásáról, hanem Márk hibájának felismeréséről és egy család újraegyesítéséről szól.

Egy telefonhívás, ami mindent megváltoztatott

„Nem tudok érted menni, anya. Camillának kell intéznem pár dolgot, és vendégek is jönnek. Megbeszélünk egy másik időpontot, hogy megnézd a babát” – mondta Márk telefonon édesanyjának, Erzsébetnek.

Ez lett volna az első alkalom, hogy Erzsébet találkozik az unokájával, és Márknak kellett volna érte mennie, mivel a háza nagyon messze volt, és Erzsébet számára a távolság leküzdése szinte lehetetlen feladatnak tűnt.

„Biztos vagy benne? Autóval ez csak pár perc lenne” – próbálkozott még egyszer Erzsébet, remélve, hogy a fia meggondolja magát.

„Majd máskor, anya. Most mennem kell. Szia!” – tette le Márk gyorsan a telefont, és Erzsébet hatalmas sóhajjal rogyott le a kanapéra.

Miközben Erzsébet gondolatai a múltban kalandoztak, visszaemlékezett arra az időre, amikor egyedül nevelte fel Márkot, nagy nehézségek közepette. Özvegyként minden szeretetét és erejét a fiára fordította, hogy boldog életet biztosítson neki, még ha anyagi nehézségekkel is küzdöttek.

Egy fájdalmas, de eltökélt döntés

Erzsébet szívében fájdalommal, de elhatározással gondolta: „Ha Márk nem jön értem, én megyek hozzá.” Tudta, hogy a járókeretével és az ízületi problémáival a hosszú út nehéz lesz, de a szeretet és az unokája iránti vágy hajtotta.

Összekészült, magához vette a járókeretét, egy kis táskát és egy gondosan elkészített ajándékcsomagot Hansnak. Az ajándék régi, megőrzött játékokat tartalmazott Márk gyerekkorából, amiket szeretett volna továbbadni unokájának.

Lassan, de eltökélten indult útnak. Az út kimerítő volt, többször meg kellett állnia pihenni. Az idő vánszorgott. Két óra. Három óra. Négy óra. Erzsébet lába már zsibbadt, de nem adta fel.

A rideg fogadtatás

Amikor végre odaért Márk házához, Erzsébet megnyomta a csengőt. Arca fáradt volt, de szíve tele reménnyel. Mikor Márk kinyitotta az ajtót, ahelyett, hogy boldogságot látott volna fia szemében, hideg, döbbent arckifejezés fogadta.

„Anya? Mit keresel itt?” – kérdezte Márk ridegen.

„Meg akartalak lepni, Márk! Azért jöttem, hogy végre találkozzak az unokámmal!” – válaszolta Erzsébet, igyekezve lelkesnek tűnni, bár szíve mélyén érezte a fia hidegségét.