Budapest
Related Articles
Kirúgtam a fiamat, a menyemet és az unokáimat a lakásomból. Azt mondják, én vagyok a rossz… Tényleg így lenne? Elmondom:
Egész életemben keményen dolgoztam, hogy megteremtsem a nyugodt öregkor feltételeit. A férjemmel, Józseffel közösen építettük fel ezt az otthont, amely tele van emlékekkel és értékes családi örökségekkel. Sajnos József két éve meghalt, és egyedül maradtam a lakásban.
A gyász után magányosnak éreztem magam. A fiam, András jött az ötletével:
– Anya, miért élnél egyedül ebben a nagy lakásban? Költözzünk hozzád. Nekünk is könnyebb lenne, és te sem lennél magányos.
Egy döntés, amit hamar megbántam
Beleegyeztem, mert úgy gondoltam, talán a család közelsége segít feldolgozni a férjem elvesztését. András, a felesége Anna, és a három gyerekük költöztek be hozzám. Azt hittem, boldogságot hoznak a házba, de hamar rájöttem, hogy az életem rémálommá vált.
A gyerekek teljesen neveletlenek voltak. Egész nap kiabáltak, veszekedtek, és ha nem figyeltem rájuk folyamatosan, pillanatok alatt tönkretették volna a házat. Egyszer például teljesen összefirkálták a nappali falát, és amikor rászóltam Annára, hogy szóljon rájuk, csak vállat vont:
– Gyerekek, mit vársz?
Az este folyamán azonban megtörtént az utolsó csepp a pohárban. A gyerekek játék közben ledöntöttek egy régi, antik tálat, amelyet még a nagymamámtól kaptam. Ez az emlék felbecsülhetetlen értéket képviselt számomra. Amikor láttam a darabokra tört tálat, dühömben Annához fordultam:
– Legalább egy szót szólhatnál nekik! Ez egy családi ereklye volt!
Anna azonban csak kinevetett:
– Ugyan már, csak egy ócska kacat volt. Mit számít?
Ekkor András közbelépett – nem, hogy megvédett volna, inkább Annának adott igazat:
– Anya, ne túlozz már. Inkább együnk, mit főztél?