Budapest
Related Articles
Egy macska vezetett el az életem legfontosabb döntéséhez – 1 millió forintot utasítottam vissza, de megtaláltam az igazi boldogságot
Szerző: Faragó Katalin2025. február 5.
Amikor aznap reggel beléptem a konyhámba, mélyet szippantottam a frissen főzött kávé illatából. Egy új élet kezdete volt.
A ház nem volt sok – itt-ott lepattogzott festék a nyílászárókon, nyikorgó padló, és egy pinceajtó, amely nyirkos időben mindig megszorult –, de az enyém volt.
Öt évnyi kemény munka után végre saját otthont mondhattam magaménak.
Az évek során spóroltam, túlóráztam, és a válásom után újjáépítettem az életemet. Nem volt könnyű, de most már itt álltam: a saját kis házamban, egyedül, de büszkén.
– Új kezdetekre! – suttogtam magamnak, és belekortyoltam a kávémba.
Ahogy a reggeli napfény beömlött az ablakon, megcsillantotta a porszemeket a levegőben. Az egész világ tele volt lehetőségekkel – még a csöpögő csap mögött is, ami kitartó ritmusban emlékeztetett a ház tökéletlenségeire.
És ekkor megláttam őt.
Egy fekete macska ült a kertem végében, a régi kőfal tetején. Karcsú volt és elegáns, mintha egy másik világból csöppent volna ide. Mélyzöld szemei mintha régi titkokat őriztek volna.
Ahogy észrevettem, megmozdult. Lassan nyújtózkodott, majd könnyedén leugrott a falról, és elindult felém.
– Szia, szépségem! – mondtam mosolyogva.
A macska egyenesen hozzám sétált, a farkát magasra tartva, és finoman hozzám dörgölőzött. Olyan volt, mintha mindig is ismert volna.
– Vajon kié lehetsz? – kérdeztem tőle, és leguggoltam, hogy megsimogassam.
A szőre hihetetlenül puha volt, gondosan ápolt – ez nem egy kóbor cica volt, valaki nagyon vigyázott rá. Egy kis ezüstmedál csillant a nyakában.
„Archibald” – állt rajta szép, elegáns betűkkel, alatta pedig egy telefonszám.
– Ó, szóval te egy igazi úriember vagy! – nevettem, majd előhúztam a telefonomat, és tárcsáztam a számot.
A vonal másik végén egy mély, nyugodt hang válaszolt.
– Jó napot kívánok! Az Archibald nevű fekete macskája nálam van a kertben.
Egy pillanatnyi csend, majd hallható megkönnyebbülés a hangban:
– Ó, hála az égnek! Ő a néhai feleségem macskája… és nagyon különleges számomra. Már órák óta keresem! Jól van?
– Tökéletesen. Azt hiszem, belém szeretett.
A férfi felnevetett.
– Ő ilyen. Hol találom magát? Azonnal indulok!
Megadtam neki a címemet, és vártam.
Archibald közben letelepedett a verandán, és gondosan mosakodni kezdett, mintha semmi sem történt volna.
Tíz perccel később egy fényesen csillogó veterán Jaguar állt meg a házam előtt.
Egy hatvanas éveiben járó, elegánsan öltözött férfi szállt ki belőle.
Amikor meglátta a macskát, az egész arca felragyogott.
– Hát itt vagy, öreg barátom! – mondta, és gyengéden felemelte a cicát.
Archibald azonnal dorombolni kezdett, és úgy simult hozzá, mintha ezer éve együtt lettek volna.
– Köszönöm, kisasszony. Nagyon sokat jelent nekem, hogy visszahoztam őt. – A férfi előhúzott egy kis névjegykártyát, és átnyújtotta nekem. – Ha valaha bármire szüksége van, hívjon. Bármi legyen is az.
Átfutottam a kártyán: „Gálfy Péter” – állt rajta, és egy impozáns ügyvédi iroda neve.
Azt hittem, ezzel vége is a történetnek. Tévedtem.
Három nappal később valaki kopogtatott az ajtómon.
Amikor kinyitottam, egy tökéletesen öltözött, komoly tekintetű férfi állt előttem, bőr aktatáskával a kezében.
– Jó napot, Kovács Péter vagyok, jogi képviselő. Beszélhetnénk? A macskával kapcsolatban jöttem.
Meglepődve engedtem be a konyhába, ahol leült az egyszerű faasztalomhoz – amely éles kontrasztot alkotott a drága öltönyével.
Kibontotta az aktatáskát, elővett egy dossziét, és komoly hangon közölte:
– Gálfy úr egy örökösödési vita kellős közepén van. A macska… nos, jelentős vagyontárgy.
– Mármint… egy macska?
– Igen. Archibald egy 5 millió forintos vagyonkezelő alap kedvezményezettje.
Elakadt a lélegzetem.
A férfi folytatta:
– A néhai feleség, Gálfy Klára, úgy rendelkezett, hogy Archibald egész életében biztosítva legyen minden szükséglete. Azonban a nővére ezt vitatja, és azt állítja, hogy Péter úr szándékosan „elvesztette” a macskát, hogy kijátssza a végrendeletet.
Aztán elém tett egy papírt.
– Ha ezt aláírja, és igazolja, hogy Archibaldot egy héttel később találta meg, mint valójában, 1 millió forintot kap.
Lefagytam.
Egy apró hazugság… egy vagyonért cserébe.
Kezembe vettem a tollat.
De ekkor eszembe jutott Gálfy Péter arca, amikor a macskát a karjában tartotta.
És ekkor tudtam: nem tehetem meg.
A toll a kezemben volt. Egyetlen mozdulat, és 1 millió forint az enyém lehetett volna.
Egy apró hazugság. Egy kis „módosítás” az igazságon. Senki nem sérült volna meg, senki nem szenvedett volna kárt.
Mégis, valami belül azt súgta, ne tedd meg.