Budapest
Related Articles
A férfi őrültnek nyilváníttatta a feleségét, és hazavitte a fiatal szeretőjét – de a sorsnak más tervei voltak
Kata a pszichiátriai osztály kórteremében ült, a fejét a tenyerébe temetve. A falak fehérek és ridegek voltak, a levegő steril, és az idő mintha megállt volna. Nem értette, hogyan történhetett ez meg vele – az a férfi, akivel húsz évet leélt, akinek gyermeket szült, akinek az oldalán kitartott jóban-rosszban… most ide záratta, mintha egy veszélyes őrült lenne.
És ami a legfájdalmasabb volt: Kata mélyen legbelül tudta, hogy hagyta mindezt megtörténni.
Napok teltek el. Nem sírt. Nem kiabált. Csak csendben ült, nap mint nap. Az orvosok eleinte biztosak voltak benne, hogy mentális zavarral küzd, de ahogy múltak a hetek, és Kata továbbra is higgadtan, nyugodtan viselkedett, kétségeik támadtak.
Egy este egy fiatal nővér, akinek megesett a szíve rajta, odalépett hozzá, miközben a többiek már elcsendesedtek a kórteremben.
– Kata… – suttogta halkan. – Beszélnem kell veled.
Kata felnézett, a szemében remény pislákolt.
– A férjed, András… sok pénzt fizetett, hogy itt tartsanak. De… ismerek egy ügyvédet. Egy jó embert. Tudna segíteni neked.
– Miért… miért segítenél rajtam? – kérdezte Kata remegő hangon.
– Mert amit veled tettek, az nem normális – válaszolta a nővér határozottan. – És mert hiszek benne, hogy nem vagy őrült. Csak valakinek el kellett kezdenie meghallani téged.
Kata szemei megteltek könnyel. Hosszú ideje először érzett valami olyasmit, amit reménynek lehetett nevezni.
– Kérlek… add meg a számát.
Három hónappal később
A budai hegyoldalon, egy fényűző villa teraszán hatalmas buli zajlott. A vendégek poharaikban drága pezsgőt szorongattak, miközben András, a jólmenő ingatlanfejlesztő, boldogan mosolygott mindenkire. A jobbján Marina, a fiatal, sugárzóan csinos nő állt, akit most már feleségként mutatott be. A férfi arca elégedett volt, a mosolya diadalittas.
– Marina, gyönyörű vagy, mint mindig – bókolt neki egy vendég.
– Köszönöm – nevetett Marina, és András karjába kapaszkodott.
A légkör fesztelen volt, a gazdag vendégek nevetgéltek, és senki sem sejtette, hogy az este nem úgy végződik majd, ahogy András eltervezte.
Egyszer csak kinyílt a villa bejárati ajtaja. A vendégek felé fordultak. Egy nő állt ott. Karcsú, elegáns, egy mélykék estélyiben, amely tökéletesen simult az alakjára. A haja kontyba tűzve, sminkje visszafogott, de hatásos. És a mosolya… az a mosoly egyszerre volt hűvös és diadalmas.
– Kata?! – suttogta András, és elsápadt. – Hogy… hogy kerültél ide?
– Tudod, drágám – mondta Kata halkan, de határozottan –, én mindig kimászom a legmélyebb gödrökből is. Különösen akkor, ha valaki bele akar lökni.
Marina megrökönyödve nézte őt.
– Ki ez az…?
– Az első feleséged – válaszolta Kata, a szemét Andrásra szegezve. – De hidd el, nem sokáig fogod őt „férjként” ismerni.
A vendégek egyre feszültebben figyeltek. Néhányan a pezsgős poharaikat letették.
– Hálás vagyok neked, András – folytatta Kata. – Nélküled soha nem találkoztam volna életem legjobb barátaival… és a legjobb ügyvéddel, akit valaha ismertem. És íme – előhúzott egy dossziét a táskájából –, itt vannak a bizonyítékok a kis piszkos ügyeidről. A céges pénzek átutalásai, amiket titokban bonyolítottál, a dokumentumok, amiket Marina kedvéért meghamisítottál… Ó, és ne aggódj, ezekről már a hatóságok is tudnak.
András a papírok felé kapott, de Kata elhúzta a kezét.
– Ne is próbálkozz. A másolatokat már rég leadtuk. És… – elmosolyodott –, erkölcsi kártérítésért is bepereltelek. Hamarosan a bíróságon találkozunk.