Budapest
Related Articles
Egy hideg, esős őszi estén egy idős asszony igyekezett végig a járdán. Rajta egy elnyűtt, régi kabát volt, amit sietve kapott magára, és kopott bőrcsizmák, amik már alig tartották a vizet. Hideg eső és latyakos hó keveredett, de ő mit sem törődött vele. Csak egy cél lebegett a szeme előtt: odaérni a patikába, mielőtt bezárják.
A neve Mária néni volt, a környéken így ismerték. Térden állva könyörgött a gyógyszerésznőnek:
– Kérem szépen, adja oda azt a gyógyszert! Az unokám nagyon beteg! – kérlelte kétségbeesetten, könnyekkel a szemében.
A gyógyszerésznő sajnálkozva csóválta a fejét:
– Sajnos, recept nélkül nem adhatjuk ki. Ez szabálysértés lenne!
Az ajtó éppen akkor nyílt ki, és mindenki megdöbbent, ahogy a hűvös éjszakából egy másik nő lépett be, kezében egy gyűrött recepttel…
Két órával korábban
– Nem mehetek busszal – motyogta magának Mária néni, miközben egyre gyorsabban lépkedett az utcán. – Minden fillérre szükség van a gyógyszerre. Ha nem érek oda időben… Istenem, csak érjek oda!
Otthon az unokája, Petike – akit ő csak Pistikének hívott, bár már rég túl volt a kamaszkoron – dühöngött.
– Hol van az a nyomorult recept? – ordította. – Ha nem hozod vissza időben, esküszöm, kinyírlak, vén banya!
Pisti kivette a receptet a szekrényből, Mária néni kezébe nyomta, és kilökte őt az ajtón.
A patika nem volt messze, de az úton Mária néni elveszítette a receptet. Ahogy elővette a zsebéből, hogy még egyszer ellenőrizze, a szél kitépte a kezéből, és az eltűnt a sötétben. A szél felkapta, és épp a patika hatalmas, kivilágított kirakatának csapta.
Odabent két gyógyszerész unatkozott, már várták a munkaidő végét. Az egyikük, egy harmincas éveiben járó nő, Nóra, felsóhajtott:
– Még öt perc, és végre mehetünk haza…
A bejárati ajtón egy idős asszony lépett be. Rövidlátóan hunyorgott a világításra.
– Jó estét kívánok… – mondta halkan.
Nóra udvariasan kérdezte:
– Miben segíthetünk, néni?
– Jaj, aranyoskám, csak a receptet hoztam… mindjárt… – és kutatni kezdett a zsebeiben. Arcáról egyszeriben lefagyott a remény. – Nem találom… pedig biztosan itt volt… még a kapuban megnéztem…
– Nyugalom, néni, biztos csak elnézte – szólt a másik gyógyszerész, Zsófi, de a hangjában inkább fásultság volt, mint együttérzés.
Mária néni odakint próbálta megkeresni, de szemüveg nélkül, vaksötétben nem látott semmit. Visszatért.
– Lányok, drágáim… kérlek benneteket, segítsetek megkeresni. Fiatalok vagytok, még jó a szemetek… ha nem viszem haza azt a gyógyszert, végem van… az unokám… megöl…
Zsófi az órájára nézett. Egy perc múlva zárniuk kellett. Épp készült volna elküldeni az idős asszonyt, de Nóra megszólalt:
– Milyen gyógyszerről lenne szó?
– A… a Fenobarbitál – hebegte Mária néni, miközben a könnyeivel küszködött.
A két nő összenézett. Ez egy szigorúan receptköteles nyugtató volt.
– Sajnos ezt tényleg nem adhatjuk ki recept nélkül – mondta határozottan Nóra. – Nagyon sajnáljuk…
Az idős asszony térdre rogyott, és sírva fakadt.
– Kérem… ne küldjenek el… ha nem viszem haza, megöl… tényleg megöl…
A gyógyszerésznők értetlenül néztek egymásra. A jelenet abszurd volt. Nóra végül leguggolt hozzá:
– Néni, nyugodjon meg… mindjárt zárunk, de hívok segítséget, jó?
De Mária néni már alig hallotta őt. Az agya egyre csak pörgette a múlt képeit. A lánya, Kata, aki orvosi végzettséggel a tarsolyában, hirtelen döntött: elköltözik egy férfival, akit alig ismer…
– Kata, kislányom, könyörgöm… mit csinálsz? Hiszen alig ismered! Miért mész el Mórról?
– Anya, szerelmes vagyok! András megváltozott! Amit tett, az csak baleset volt… nem akarta… Ő szeret engem!
– De hisz a börtönből jött! Megölte az előző feleségét! Kata, könyörgöm, nyisd ki a szemed!
– Én hiszek benne. És kész.
És Kata elment.