A Nemzet Színésze, aki egy évvel ezelőtt hunyt el, utolsó éveiben szinte teljesen elvonult a külvilágtól, és zárkózott agglegényként élte az életét. Ugyanakkor volt egy nagynevű kolléganője, akit haláláig nem tudott elfelejteni.
Egy évvel ezelőtt hunyt el Tordy Géza, a Nemzet Színésze
Egy évvel ezelőtt, 2024. március 30-án szomorú hírre ébredtek a magyar színház- és filmrajongók: ezen a napon hunyt el a Kossuth- és Jászai Mari-díjjal kitüntetett Tordy Géza, a Nemzet Színésze, aki utolsó évtizedeiben rendezőként is letette a névjegyét. Bár az utóbbi néhány évben már teljesen elhatárolódott a nyilvánosságtól, és interjút sem adott, senki sem számított rá, hogy a Vígszínház hajdani legendája hirtelen eltávozik az árnyékvilágból. Halála barátait, ismerőseit és rajongóit is megrázta, s sokakban szomorúságot keltett az a tudat is, hogy Tordy hetvenes-nyolcvanas éveiben már-már remeteéletet élt. Mindenki tudta róla, hogy csupán a legközelebbi barátaival, pályatársaival tartja a kapcsolatot, s az a hír járta, hogy immár a mesterségéből is kiábrándult. (A 2010-es évek második felében a színjátszástól és a szinkronizálástól is visszavonult – azóta a nyilvánosságban is csak elvétve jelent meg.)