A tűzoltók kiskutyákat mentettek egy csatornából – de amit találtak, arra senki sem számított

Ez a történet nem is olyan régen esett meg egy magyar tűzoltócsapattal a Pilisben, nem messze Szentendrétől. A helyi tűzoltóság emberei nemcsak tüzeket oltanak, hanem rendszeresen segítenek az áradások, viharok idején, és sokszor mentenek meg bajba jutott állatokat is.

Egyik reggel a szentendrei hivatásos tűzoltók riasztást kaptak. Egy járókelő hívta őket, aki egy csatornafedél alól síró hangokat hallott. Azt hitte, kiskutyák szorultak be, és nem tudnak kijönni.

– Itt valami kölyökkutya lehet a csatornában – mondta a telefonáló izgatottan. – Talán leestek, vagy valaki bedobta őket. Nagyon sírnak!

A szolgálatvezető, Farkas András tűzoltó hadnagy rögtön intézkedett.

– Gyertek, fiúk! Indulunk a Török utcai kereszteződéshez. Állatmentés lesz, csatornából.

– Kutyák? – kérdezte egyikük, Juhász Márk. – Remélem, nem sérültek meg.

– Majd meglátjuk. De vigyetek takarót, dobozt, és világítást is – adta ki a parancsot András.

Amikor megérkeztek, a járókelő még mindig ott várakozott, és mutatta a helyet. A csatornafedél kissé félre volt tolva, és valóban halk, panaszos nyüszítés hallatszott.

– Itt, innen jön a hang – mondta a nő aggódva. – Már legalább fél órája hallom.

A tűzoltók gyorsan nekiláttak a munkának. A fedelet óvatosan leemelték, majd az egyikük leereszkedett egy kötélen, és bevilágított a lámpával.

– Látom őket! – kiáltott fel Márk. – Hárman vannak! Aprók, fekete szőrűek… azt hiszem, labradorkölykök!

– Tudod őket hozni? – kérdezte András.

– Igen, nem mély, és nem sérültek. Csak remegnek.

Egyesével emelték ki a kis állatokat. Mindhárom remegett, de nem tűntek sérültnek. A tűzoltók pokrócba csavarták őket, és a dobozba helyezték.

– Szegénykék! Hogy kerülhettek oda? – csóválta a fejét András.

– Sehol egy anyakutya – mondta Márk. – Lehet, hogy valaki bedobta őket?

– Vagy csak elkóboroltak, és beleestek – tette hozzá a másik tűzoltó, Kiss Zoltán.

Miközben az emberek próbálták felmelegíteni a kis állatokat, a rádión értesítették az állatorvost, és hamarosan a váci kisállatklinika egyik munkatársa, dr. Lengyel Anna is megérkezett.

– Ezek? – kérdezte, amikor meglátta őket. – Hm. Nagyon picikék. És tényleg sötét bundájuk van… labrador? Hát, az első pillantásra úgy tűnik.

Anna óvatosan megvizsgálta őket, hőmérőzött, tapintott, és füléhez emelte a kicsiket.