Budapest
Related Articles
Egy milliomos házat ajándékozott a sokgyermekes anyának. Amikor a nő belépett, egy levél várta az asztalon…
Amikor megérkeztünk a város szélére, szinte szégyelltem, hogy ilyen kíváncsi vagyok. A fekete SUV ablakából kitekintve néztem a külvárosi házsorokat, mintha bármelyik pillanatban kiszúrhatnám azt, amelyik majd az enyém lesz.
– Izgulsz? – kérdezte Zsolt, a szociális munkás, aki már hónapok óta segített nekünk.
– Mit gondolsz? – válaszoltam fáradt mosollyal. – Évek óta albérletről albérletre járunk, hat gyerekkel. Most hirtelen házat kapok… Úgy érzem, mindjárt felébredek.
– Nem fogsz – mondta. – Ez a valóság. És igen, jól hallottad: a te házad lesz.
A gyerekek hátul izgatottan nevetgéltek. A legkisebb, Marci, épp próbálta leharapni a nyalókáját, amivel reggel óta küzdött. Liza, a legidősebb, az ölébe vette a hároméves Áront, és azt suttogta neki:
– Nézd, Áronka, ott az új otthonunk.
A kocsi lassan befordult egy keskeny utcába. A házak rendezettek voltak, a kertekben tulipánok, muskátlik és frissen nyírt fű illata keveredett. A 14-es szám előtt megálltunk.
Kiszálltam. A ház fehérre volt festve, az ablakokban csipkefüggöny, a teraszon egy pad hintázott a szélben. A kulcs már a zárban várt.
– Gyerünk, menj be – bátorított Zsolt. – Ez a pillanat a tiéd.
Reszkető kézzel nyitottam ki az ajtót. A gyerekek mögöttem nyüzsögtek, mint kiscsibék az anyjuk után. Beléptünk.
Az előszoba tágas volt és világos. A nappali ablakán keresztül besütött a nap, az étkezőasztalon pedig egy boríték feküdt.
– Az mi? – kérdezte Liza.
– Egy levél – válaszoltam, és óvatosan kinyitottam.
A betűk gyöngybetűkkel voltak írva:
Kedves Ági!
Ez a ház a tiéd. Az ajándékom. De nem csak a tető a fejed fölé. Ez a lehetőség is – hogy újrakezdj, méltósággal, biztonságban. A nevemet nem tudod, és nem is kell tudnod. Csak azt akartam, hogy tudd: léteznek még jó emberek. Egyszer én is ugyanitt álltam, a semmi közepén, hat testvérrel. Ma visszaadok abból, amit kaptam.
A hűtő tele van. A szekrényben ruhák vannak nektek. A gyerekek szobái készen várják őket. És ha egyszer úgy érzed, van időd és erőd, nyisd ki a nappali szekrényben lévő dobozt. Ott van egy újabb lehetőség.
Üdvözlettel: Egy barát
A levél olvasása közben elakadt a lélegzetem. A kezem remegett. Liza odalépett hozzám, és megfogta a kezem.
– Anya… sírsz?
– Nem, kicsim. Ez… örömkönny – suttogtam.
A gyerekek már futkároztak a házban, minden szobában sikongatás és kacagás hallatszott. A nappaliban a szekrény valóban ott állt, benne egy zárt kartondoboz.
– Anya, mi van benne? – kérdezte Balázs.
– Nem tudom – válaszoltam. – De most előbb hadd nézzem meg a fürdőt. Ha ott is rend van, akkor ez tényleg egy álom.
A fürdő szép volt. Meleg csempe, tiszta zuhanyzó, vadonatúj törölközők.
A nappaliba visszatérve leültem a kanapéra. A doboz még mindig ott volt. Hosszan néztem rá. Végül úgy döntöttem: még nem nyitom ki. Előbb élvezni akartam azt, hogy van hová leülni. Van hol otthon lenni.
– Anyaaaa! A hűtőben van torta! – kiáltott Dani, a középső fiam.
– Komolyan?
– Igen! És húsleves! És túrórudi! – jött a válasz kórusban.
Nevettem. Úgy, ahogy régóta nem.