Budapest
Related Articles
Éva néni belépett a nemrégiben nyílt, csillogó fodrászszalonba a kerületükben, és csodálkozva nézett körül. Milyen szép és otthonos! A falakon festmények lógtak gyönyörű frizurájú nőkkel, az óriási tükrök csillogtak a tisztaságtól, a puha, bordó karosszékek pedig szinte csábították az embert, hogy helyet foglaljon.
– Jó napot kívánok, aranyoskáim – szólalt meg bátortalanul Éva néni. – Szabad valaki? Szeretnék hajat vágatni és befestetni is.
A fodrászok egymásra néztek, majd lenéző mosollyal végigmérték az apró, vézna, ősz hajú öregasszonyt, aki kopott kabátkában és agyonhordott csizmában állt előttük. Az arca ráncos volt, de a szemei… A szemei fiatalosan csillogtak.
– Mit szeretne pontosan? – kérdezte az egyik fodrász, akinek a kitűzőjén az állt: Klaudia.
– Hát… – hebegte Éva néni, miközben előkotort egy gyűrött magazinlapot. – Itt van, ilyen frizurát szeretnék.
Klaudia kinevette, majd odahívta a kolléganőit is, hogy jól szórakozzanak.
– Hallottátok? Ilyen frizurát szeretne! – vihogott. – Először is, ez fiataloknak való! Másodszor, látott már a tükörben? Ritka, ősz haja van. Egy-két ollócsattintás, és kopasz marad! Harmadszor, egy ilyen frizura nem illik egy soványka nénikéhez. Meg hát… Tudja egyáltalán, mennyibe kerül ez? Elmenne rá a teljes nyugdíja.
– Nem baj, van pénzem. Megcsinálják? – kérdezte Éva néni halkan.
– Hahaha, mindjárt megfulladok a nevetéstől! – folytatta Klaudia. – Mondd, néni, hány éves vagy? Meghallod egyáltalán? Megöregedni már nem tetszik? Szerinted a bácsi otthon beengedne még? Azt hinné, hogy egy fiatal csitri tévedt be hozzá.
Éva néni elpirult.
– Nincs már bácsi… – mondta halkan. – Több mint tíz éve meghalt.
– Hát így meg aztán főleg! – vihogott egy másik fodrász, aki épp egy vendéget frizurázott. A vendég is kuncogott.
Éva néni lehajtotta a fejét és csendben kisétált a szalonból. Átvágott a téren, befordult egy kis mellékutcába, ahol meglátott egy aprócska fodrászüzletet. Csak két szék volt benne.
Ott egy alacsony, molett, kedves arcú fiatalasszony fogadta.
– Jó napot kívánok! Segíthetek?
– Jó napot, leánykám… – kezdte Éva néni félénken. – Szeretnék hajat vágatni. Nem bánod?
– Dehogy bánom! Tessék csak leülni, és mondja el, mit szeretne.
Éva néni elővette újra a magazinlapot.
– Ez itt persze fiatalos, de hátha lehet valami hasonlót…
A fodrásznő – akit Lilinek hívtak – figyelmesen megnézte a képet.
– Tudja mit, Éva néni? Ez nagyon jól fog önnek állni! – mosolygott. – Csak ajánlanám, hogy egy kis színt is vigyünk bele. Nem kell rikító, de adhatsz a hajadnak egy szép ezüstös árnyalatot, hogy nemes legyen! És nem lesz drága, ne aggódj.
– Köszönöm, lelkem – mondta meghatottan Éva néni. – Tudod, ma van a hetvenedik születésnapom… Gondoltam, meglepem magam valamivel.
– Hát akkor boldog születésnapot kívánok! – kiáltotta Lili vidáman. – Meglátja, milyen gyönyörű lesz.
Három órával később Éva néni csinos frizurával, szép manikűrrel, és olyan boldog szívvel sétált az utcán, hogy még a tavaszi napsütés is mosolygósabbnak tűnt. Közben gondolataiba merülve eszébe jutott Lili, a fiatal fodrásznő, aki nemcsak a haját, hanem a szívét is megszépítette.
Miközben Lili dolgozott, Éva néni szóba elegyedett vele. Kiderült, hogy Lili egy kis faluból költözött a városba, egyedül neveli a kisfiát, Marcikát.
– Édes lányom – mondta Éva néni, – hát férjed nincs?
– Volt, volt – sóhajtott Lili. – De elment. Megismerkedtünk, megszületett Marci, élhettünk volna boldogan. Én gondoztam az anyósomat is, aki beteg lett. Aztán egyszer csak a férjem, Laci, közölte: „Én már máshol élek!” – És elment.
– Ó, te szegény! – szólalt meg Éva néni.
– Hagytam a házat neki, elhoztam Marcikát, és új életet kezdtem. Egy albérletben lakunk. De tudja mit, Éva néni? A legfontosabb, hogy Marci boldog legyen.
Éva néni megszorította a kezét.
– Te erős vagy, leányom. És szép is, kívül-belül.
Amikor Éva néni elbúcsúzott a szalontól, nem is sejtette, hogy a sors hamarosan különös meglepetést tartogat számára…
Éva néni még csak néhány lépést tett meg a szalonból kilépve, amikor valaki hirtelen nevén szólította:
– Éva néni, maga az?
Az idős asszony megfordult. Egy gyönyörű, elegáns nő közeledett felé – és Éva néni azonnal felismerte. Az egyik legkedvesebb tanítványa volt, az egykori cserfes kislány: Anna Volkmann.
– Annácska, lelkem! – kiáltotta boldogan Éva néni. – De rég láttalak! Hát milyen szép nő lett belőled, csillagom! Emlékszem még, amikor a fiúk futottak utánad, mint a méhek a virág után!
Anna nevetett, megölelte az idős tanítónőt, szinte könnyes szemmel.
– Éva néni, olyan jó látni magát! És milyen gyönyörű most is! Hogy van, drága tanárnőm?
– Éldegélek, aranyom. Ma töltöm be a hetvenet – mondta mosolyogva Éva néni. – Gondoltam, veszek magamnak valamit, megfőzök egy kis vacsorát. Ha volna kedved, szívesen látnálak!
Anna azonnal felcsillant.
– Dehogy megy maga egyedül haza, Éva néni! Tudja mit? Van itt nem messze egy étterem, oda megyünk! Meghívom magát vacsorára a születésnapjára! És ha nem bánja, előbb ugorjunk be egy pillanatra a szalonomhoz.
– A szalonodhoz? – kérdezte Éva néni meglepetten.
– Igen, a saját fodrászszalonom! – büszkélkedett Anna. – Ott rendelek pár dolgot, aztán megyünk ünnepelni.
Boldogan elindultak együtt. Ám amint Éva néni meglátta a szalont, egy szomorú árnyék suhant át az arcán: ez volt az a hely, ahonnan korábban megalázva elküldték.
De Anna, aki mit sem sejtett, vidáman nyitotta ki az ajtót, és bevezette őt. Amikor a fodrászok meglátták Annát, rögtön sürgölődni kezdtek, és széles mosollyal szaladtak felé. Ám amikor észrevették, ki van vele, hirtelen lefagyott az arcuk.
– Hát… – motyogta Éva néni, megtorpanva. – Nagyon szép a szalonod, Annácska. De sajnos… rossz emberek dolgoznak itt.
Anna meglepődött.
– Tessék? Hogy érti?
Éva néni felemelte a fejét, a hangja pedig halk volt, de határozott:
– Itt aláztak meg engem ma délután. Kinevettek, megaláztak, csak mert idős vagyok és szegényes a kabátom.