1 perce érkezett! Magyar Péternek befellegzett?! ERRE aztán végképp senki nem számított: – Bizonyíték is van

Spread the love

Újabb megdöbbentő hír érkezett Magyar Péterről. Bizonyíték is van. Itt a bizonyíték, hogy Zelenszkij és Magyar Péter összejátszik Ukrajna kapcsán. Az ukrán elnök tegnapelőtt újra erőszakosan támadta Magyarországot, azt állította, hogy a kormánnyal szemben a magyarok támogatják Ukrajna uniós csatlakozását. Zelenszkij vélhetően a Tisza szavazásának eredményére hivatkozott, ami együttműködést, vagy legalábbis politikai szimpátiát feltételez közte és Magyar Péter között. Úgy tűnik, már nem csinálnak titkot belőle: összeállt a Manfred Weber-Volodimir Zelenszkij-Magyar Péter hármas. Tegnapi sajtónyilatkozatában ismételten Magyarországgal foglalkozott Volodimir Zelenszkij, talán a szokásosnál is erősebb stílusban. Az Interfax tudósítása szerint az ukrán elnök vehemensen támadta Orbán Viktor magyar miniszterelnököt és a magyar kormányt. Nem kevesebbet állított, minthogy a magyar kormányfő veszélyt jelent az Európai Unió egységére azzal, hogy a magyar belpolitikai közbeszéd részévé tette Ukrajna EU-csatlakozásának ügyét. Éppen ezért – ahogy Zelenszkij fogalmazott – Kijev jelezte partnereinknek (az Európai Unió vezető testületeinek – a szerk.), hogy amit Magyarország tesz, az veszélyes az EU-ra nézve. Már ebből kitűnik, hogy szoros kapcsolat van Ukrajna vezetése és a Manfred Weber dominálta Brüsszel között. De szavaiból az is kiderült, hogy egy harmadik felet is bevontak az együttműködésbe. Zelenszkij-Magyar összjáték. Zelenszkij mondandójának egyik legérdekesebb része az volt, amikor a magyar belpolitikai helyzetet értékelte. Szerinte Orbán Viktor politikája nem vezet sehová, hiszen a magyar emberek túlnyomó többsége támogatja az ukrán EU-csatlakozást. „Az emberek Magyarországon Ukrajna mellett állnak, akárhogy is igyekszik a magyar miniszterelnök” – jelentette ki az ukrán elnök, aki egy állítólagos felmérésre hivatkozva igyekezett alátámasztani az állítását.