Budapest
Related Articles
Vékony kutya jött ki az erdőből egy zsákkal a fogai között: a tartalma lesokkolta a turistákat… – Nézzétek! – Irén hangja élesen hasított a levegőbe, mire mindenki megfordult. – Hát, egy kutya – vonta meg a vállát Gábor, miközben egy túratérképet terített egy tuskóra. – Nem ritka, hogy kutya szaladgál az erdőben. – Nem, nézd csak meg jobban. Gábor felemelte a fejét, és megdermedt. Egy kutya állt a tisztás szélén, ahol a csoportjuk letáborozott. Sovány volt – a bordái átlátszottak a felgyűrt bundán keresztül. A fogai között valamiféle zsák volt, koszos és rongyos. – Lehet, hogy veszett? – suttogta az egyik turista. – Miféle veszett! – Irén, az egykori biológiatanárnő határozottan felállt a helyéről. – Nézz az ember a szemébe – intelligens, értelmes. És a táskáját… Minden olyan furcsa. A kutya, mintha hallotta volna a magáról szóló beszélgetést, néhány bizonytalan lépést tett a csoport felé. Aztán megállt. A borostyánszínű szemekben volt valami. Egy könyörgés? Remény? – Maradjatok ott! – Gábor kinyújtotta a kezét, megállítva Irént, aki a kutya felé mozdult. – Sosem lehet tudni. – Lajos – rázta meg a fejét a nő –, nézz rá. Segítséget kér. És ez a táska… A kutya óvatosan letette a terhét a fűre. A nő hátralépett pár lépést, mintha hívná Gábort, hogy jöjjön és nézze meg. – Mi lehet ez? – Gábor morgott, de a kíváncsiság már eluralkodott rajta. Lassan közeledett a zsákhoz. A kutya nem mozdult, csak követte minden mozdulatát. A zacskóról kiderült, hogy egy közönséges polietilén zacskó, olyan, amilyet bármelyik boltban lehet kapni. De piszkos és nedves volt. Gábor óvatosan kicsomagolta a csomagot…
Vékony kutya jött ki az erdőből egy zsákkal a fogai között: a tartalma lesokkolta a turistákat…
– Kata, mondd meg őszintén… mi a jó égért egyeztem bele ebbe a túrába? – nyögte Gábor, a kissé túlsúlyos, állandóan izzadó programozó, miközben lehuppant egy kidőlt fára, és letörölte homlokáról az izzadságot. – A légkondis irodámban is lehetnék… ott legalább nem támadnak meg szúnyogok meg fűcsomók…
– Mert Ági, a feleséged, szó szerint könyörgött, hogy rángassalak ki a négy fal közül – felelte Kata, miközben a hátizsákjából elővett egy gyűrött turistatérképet. – Azt mondta: „Ha még egy hétig otthon marad, gyökeret ereszt a forgószékben.”
– Hát, ez nem szép – morogta Gábor, de elvigyorodott. – Pedig a forgószék legalább nem csúszik meg a mohán.
A társaság nevetett. Velük volt még Lajos bácsi is, a nyugdíjas vadász, aki csendben guggolt a tisztás szélén, valamit tanulmányozva a földön.
– Lajos bácsi, minden rendben? – szólt oda Kata.
A férfi nem válaszolt. Mozdulatlan testtartása azonban valami nyugtalanságot keltett Gáborban.
– Mi van ott? – kérdezte óvatosan.
– Lábnyomok – morogta Lajos bácsi anélkül, hogy felnézett volna. – Kutyától. Frissek. De furák.
– Ne pánikolj – tért vissza Gábor a térképhez. – Mondd meg inkább, hol vagyunk most? Körülbelül.
– A mocsár valahol négy kilométerre lehet – felelte Lajos bácsi. – Ha egyenesen megyünk, akkor egy kicsit közelebb, de ott már ingoványos.
Ekkor egy éles hang hasított bele az erdő csendjébe.
– Nézzétek! – kiáltott fel hirtelen Irén, az egykori biosztanár, aki nyugdíjasként is mindig kíváncsi szemmel vizslatta a természetet.
A csapat megfordult, és megpillantották.
A tisztás szélén egy rendkívül sovány kutya állt. Szőre csapzott volt, bordái kiálltak, a szeme azonban fényesen, intelligensen csillogott. A fogai között egy műanyag zacskót szorongatott.
– Ez… mi? – suttogta Kata. – Nem csak egy kóbor kutya?
– Lehet, hogy veszett? – kérdezte Gábor aggódva.
– Nem veszett – válaszolta Irén határozottan, miközben előrelépett. – Nézzetek a szemébe. Ott ész van. És az a zacskó… az nagyon is céltudatosan van nála.
A kutya, mintha hallotta volna, lassan közelebb lépett, és letette a zacskót a fűbe. Aztán pár lépést hátrébb húzódott, mintha jelezné: „Most ti jöttök.”
– Ez… furcsa – morogta Lajos bácsi. – Ilyet én még nem láttam.
Gábor óvatosan odasétált, és lehajolt a zacskóhoz. Egy kopott, régi bőrtárca volt benne. Benne egy gyűrött papír, remegő kézírással:
„Ha ezt valaki megtalálja: az Ördögmocsár mögötti szakadékban vagyok. Eltört a lábam. Harmadik nap. Segítség.”
– Ez… ez nem lehet igaz… – suttogta Kata.
– Egy ember van bajban! – kiáltotta Irén. – Berci hozta ide az üzenetet!
– Berci? – nézett rá Gábor.
– Hát most már Berci – vonta meg a vállát Irén. – Neve is legyen, ha már hősködik.
– Talán valami vicc? – próbálkozott Gábor. – Valami prank?
– Ezt a kézírást nem utánozná senki – morogta Lajos bácsi. – Ez igazi baj.
Gábor sóhajtott, majd bólintott.