Budapest
Related Articles
A gazdag osztálytársak kinevették a takarítónő lányát – de a szalagavatóra limuzinnal érkezett, és mindenkinek leesett az álla
– „Hé, Kovaleva, igaz, hogy anyád tegnap a mi öltözőnket suvickolta?” – harsogta Kirill Bronszkij az osztályban, miközben a padjára könyökölt, és türelmesen kivárta, hogy csend legyen, mindenki rá figyeljen.
Szonja megdermedt. Még a könyvét sem tudta rendesen eltenni. A teremben feszült némaság uralkodott, minden tekintet őrá szegeződött.
– „Igen, az anyukám az iskola takarítónője” – felelte nyugodtan, miközben tovább pakolta a holmiját. – „És akkor mi van?”
– „Semmi különös” – vigyorgott Kirill gúnyosan. – „Csak azon gondolkodtam, hogy mivel érkezel majd a bálba. Talán felmosóvödörrel felszállsz a buszra?”
Az osztály nevetésben tört ki. Szonja csendben a vállára vette a táskáját, és szó nélkül kisétált.
– „Az anyád csak egy takarítónő! Értsd már meg végre, hogy ez a valóság!” – kiáltott még utána Kirill.
Szonja meg sem fordult. Régóta nem törődött már az ilyen gúnyolódásokkal. Mióta ötödikben ösztöndíjasként bekerült ebbe a rangos iskolába, pontosan tudta: itt a pénz, a márkák és a családi kapcsolatok számítanak – neki pedig ezekből egy sem volt.
Édesanyja, Nadezsda Kovaleva, a hátsó bejáratnál várta őt. Bár csak harmincnyolc éves volt, az évek kemény munkája mély nyomokat hagyott rajta. Kifakult farmer, egyszerű kabát, és egy lazán feltűzött konty. Így élte a mindennapokat.
– „Szonyuska, ma valahogy szomorúnak tűnsz” – jegyezte meg, miközben együtt sétáltak a buszmegálló felé.
– „Semmi baj, anya. Csak fáradt vagyok, algebradolgozat volt” – hazudta Szonja.
Soha nem beszélt anyjának a bántásokról, amiket az iskolában kapott. Nem akarta még jobban megterhelni. Nadezsda három állásban dolgozott – reggel az irodaházban, délben az iskolában, este pedig a szupermarketben –, csak azért, hogy Szonja jó iskolába járhasson és egyszer egyetemre mehessen.
– „Képzeld, jövő szerdán szabadnapos vagyok. Elmehetnénk valahová együtt” – vetette fel mosolyogva.
– „Jól hangzik, anya, de sajnos pont akkor van fizika pótórám” – füllentett Szonja. Valójában semmilyen órája nem volt, csak pincérkedett egy közeli kávézóban, hogy egy kis pénzt összeszedjen.
Közben az iskolai büfében Kirill épp nagy mellénnyel hencegett.
– „Biztos vagy benne, hogy bevállalod ezt a fogadást?” – kérdezte Denis, miközben a többiekkel beszélgetett.
– „Teljesen!” – vágta rá Kirill magabiztosan. – „Ha Kovaleva anyja nem busszal, hanem valamirevaló autóval hozza el a lányát a bálra, akkor nyilvánosan bocsánatot kérek.”
– „És ha taxival jönnek?” – érdeklődött Vika, egy szendvicset majszolva.
– „A taxi nem ér. Minimum egy középkategóriás kocsit várok.”
– „Áll az alku!” – mondta Denis, és kezet ráztak.
Szonja eközben a büfé mögött, tálcával a kezében hallgatta végig a beszélgetést. Őket nem látták – de ő mindent hallott.
Aznap este sokáig forgolódott az ágyában. Egy rendes autó a bálon – ez lehetne az a pillanat, amikor végre megmutatja, mire képes. De hol szerezzen rá pénzt? Egy limuzin sofőrrel együtt egy hónapnyi fizetése volt a kávézóban…