Megszólalt Dobrev Klára a devizahitelesek ügyében – „Eljött a pillanat, hogy a bankok hatalmaskodásának vége legyen”
admin
3 days ago
Home
35 Views
Törvénytelennek mondta ki a bíróság a devizahiteles szerződést – milliók járhatnak vissza
Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke szerint egy újabb bírósági ítélet adhat reményt azoknak a devizahiteleseknek, akik az elmúlt években súlyos veszteségeket szenvedtek el. A politikus Facebook-oldalán reagált a Pesti Központi Kerületi Bíróság hétfői ítéletére, amely kimondta, hogy egy devizahiteles szerződés érvénytelen, mert az adóst nem tájékoztatták megfelelően az árfolyamkockázatról.
Olyan embereknek, akiket a bankok nyerészkedése és a gyengülő forint – a kormányzó jobboldal hibás politikájának következménye – taszított kiszolgáltatottságba.
Eljött a pillanat, hogy a bankok hatalmaskodásának vége legyen.
Mária ügyével is ezért foglalkozunk. Őt az OTP próbálja felelősségre vonni egy olyan követelés miatt, amit a bíróság már jogerősen jogtalannak mondott ki.
De Mária nincs egyedül – és nem is marad egyedül. Ma az ő hangja a Parlament falai közé is eljut. Varjú László ma felszólal érte, értetek – mindazokért, akiknek elege van abból, hogy a bankok és a hatalom együtt harácsol, és a kisembereken akarják leverni a válság árát.”