Szombat délelőtt szívszorító gyászszertartásra került sor Portugáliában: Diogo Jotát és testvérét, André Silvát szülővárosukban, Gondomarban helyezték végső nyugalomra, miután csütörtök hajnalban tragikus autóbalesetben életüket vesztették.
A zárt körű temetés ellenére számos ismert futballszemélyiség jelent meg, hogy lerója tiszteletét. A Liverpool csapata szinte teljes létszámban képviseltette magát – jelen volt többek között Arne Slot vezetőedző, valamint Virgil van Dijk is, aki egy Jota 20-as mezszámával ellátott koszorút helyezett el. Andy Robertson szintén részt vett a megható szertartáson.
Egy valakit azonban hiányoltak a gyászolók: Szoboszlai Dominikot.

A magyar válogatott csapatkapitányának távolmaradása több szurkolót is találgatásra késztetett. Sokan felvetették, vajon mi lehet az oka, hogy Szoboszlai nem vett részt csapattársa és barátja búcsúztatásán. A hivatalos menedzsment nem adott konkrét tájékoztatást, de úgy tudni, személyes és családi ok állhat a háttérben.
A pletykák szerint Szoboszlai párja, Buzsik Borka a napokban hozhatja világra első közös gyermeküket, és a játékos érthető módon minden pillanatban a családja mellett szeretne lenni ebben az életre szóló, várakozással teli időszakban.