Budapest
Related Articles
Van egy félelem, amiről szinte senki sem mer beszélni, pedig mindannyian magunkban hordozzuk.
Nem a ráncokról szól, nem a sétapálcáról, még csak nem is a magányról.
Ez egy másik félelem… attól, hogy lassan eltűnünk egy testben, ami már nem úgy működik, mint régen.
Attól, hogy nem tudunk segítség nélkül felkelni.
Attól, hogy nem érünk el egyedül a fürdőszobába.
A félelem attól, hogy másokra szorulunk. 🍂
Néha felébredek, és csendben gondolok erre, mintha kimondani hangosan valósággá tenné…
Mi lesz, ha egyszer már nem tudok mindent egyedül megoldani?
Ha remeg a kezem, és kicsúsznak a kezemből az ecsetek.
Ha az emlékezetem kihagy, és elfelejtem a forró kávét, a neveket… vagy akár önmagamat is.
És nem, nem akarom, hogy sajnálattal nézzenek rám.
Tiszteletet szeretnék.
Mert még ha a test lassan el is gyengül, a lélek itt van – élő és tiszta.