
Gulyás Gergely emlékeztetett arra, hogy „a rendszerváltoztatás utáni legnagyobb otthonteremtési program” kedvezményes hitelt kínál 25 éves futamidővel, maximálisan 50 millió forintos keretösszeggel és tízszázalékos önerővel. Hozzátette: a piaci kamatozású hitelekhez képest az Otthon Starttal 10 millió forintonként havonta 30 ezer forintot lehet spórolni, míg 50 millió forint esetén havonta 150 ezer forinttal kedvezőbb a törlesztőrészlet.
Elmondta, a program indulását széles körű egyeztetések előzték meg, ezért a pénzintézetek készen álltak induláskor, így az minden területen zökkenőmentesen zajlott.
Nem volt eddig olyan otthonteremtési program Magyarországon a rendszerváltoztatás után, amelyet ilyen sokan vettek volna igénybe már az első napokban
– mutatott rá, elmondva, naponta több mint ezer igénylés érkezett. Közölte, a program az egész országot megmozgatta, az érdeklődés országos szintű, települések között lakosságarányosan oszlanak el a hitelfelvevők.
Megjegyezte, a programmal kapcsolatos részletes adatok október elején lehet megismerni. Gulyás Gergely elmondta, számítottak arra és örülnek neki, hogy a hitelprogram miatt a bankok között verseny indult,