Orbán Viktor édesanyja ritka interjút adott a Békemeneten: „Szegény emberek voltunk, de mindig dolgoztunk”

Spread the love

Kersák István youtuber a Békemeneten véletlenül találkozott Orbán Viktor édesanyjával, Sipos Erzsébettel, aki meglepően nyíltan és derűsen válaszolt minden kérdésére. Az idős asszony elmondta, hogy minden Békemeneten részt vesz, és mindig is támogatta a miniszterelnököt – de nem csak azért, mert ő a fia.

„Mindegyik Békemeneten ott vagyok, és természetesen támogatom a fiamat, de ha nem ő lenne a miniszterelnök, akkor is így tennék. Büszke vagyok rá – és nem csak rá, hanem a többi gyerekemre is” – mondta.

A beszélgetés során szóba került Magyar Péter és az ellenzék is. Sipos Erzsébet szerint az emberek többsége nem politizál, csak jobb életet szeretne.

„Az emberek tulajdonképpen nem politizálnak. Ha megjelenik valaki, aki jót ígér nekik, nem ismerik ők egyik oldalt sem – valamit szeretnének, valami jót.”

Úgy véli, sokan nincsenek tisztában azzal, kit szidnak, és gyakran a „suttogó propaganda” alapján ítélkeznek. Egy történetet is elmesélt: „Egyszer, amikor kopogtatócédulát gyűjtöttem, egy idős nő azt mondta, azért nem szavaz Orbánra, mert cigányra nem szavaz. Megkérdeztem tőle, hogy engem cigánynak tart-e. Azt mondta, nem. Akkor elárultam, hogy én az anyja vagyok. Na, akkor elpirult.”

A miniszterelnök édesanyja őszintén beszélt arról is, hogy nem könnyű dolog politikus anyjának lenni.

„Nem mondanám, hogy szórakoztató feladat, amit a fiam végez. Aggódom érte – történelmi tapasztalatok alapján is” – fogalmazott.

Sipos Erzsébet
Fotó: YouTube

Sipos Erzsébet a sokat emlegetett hatvanpusztai birtokról is beszélt: „Nagyon aranyos. Valóban igaz, a férjemé Hatvanpuszta, nem a Viktoré.”